Csupa csoki Segal Vacsora

Nehéz mikor végre tengerre szállsz, de a kis csónakod is tele van lékkel. Pedig evezel, tömködöd szorgalmasan azokat a hézagokat, ami a tudásod hiányát testesíti meg. Látod a partot is, de még a távcsöved is homályos. Ma egy kicsit megtörölgették.:)



Kezd általános lenni, hogy türelemre intem magam. Elcsépelt, de úgy tűnik, tényleg mindennek meg van a maga ideje. Lassan fél éve tanulgatok, figyelgetek, mögöttem már pár Segal vacsora, ételfotózás, Operabál, rendezvények, versenyek (szigorúan, mint megfigyelő) és a gasztroírásba is belekóstolhattam. Egész jól áll, már a nyugalom története, de aztán felüti a fejét az a buta megfelelési kényszer az tud néha megőrjíteni, és azok a kis esetlen mozdulataim,amik állítólag kedvesek, állítólag.:)



Alig vártam, végre eltelt megint egy hónap és mehettem a Standba. Közben alakul a nyári tanulásom is (amit egyenlőre nem merek elszólni) és egy segítő munka is az ifjú harcos szakács titánok oktatásával kapcsolatban (ami szintén képlékeny, de ha összejön...) A hetek így is lassan telnek el, pedig türelemre int az idő. De...olyan nehéz, meg úgy tenném a "még nem tudom milyen dolgomat" napi szinten.:) És mindig van egy új ötlet, és végre a lehetőségek is beindulni látszanak, csak az a mozgatórugó, amit úgy hívnak "telhetetlen" az néha lekapcsolhatna:) Mellesleg lenne itt egy egyetemi diploma is, amit már illene befejezni.



És mikor jött a szerda, meg a csütörtök, hogy ismét bizonyíthassak magamnak, és szívjam magamba a látottakat, elkezdek hülyeségeket csinálni (profi vagyok benne ha jön a hullám). Tudni kell rólam, hogy a legképtelenebb helyzetekben esek el, töröm el, csúszom el, kenem magamra, szólom el magam, eszem le magam (nah ennyi elég is). És richtig akkor "bukom" le, mikor pont végre figyelnek (mert az ugye jót jelent). A Murphy, na ez nálam fokozottan működik. Laci a desszerteknél mindig figyelt a szeme sarkából, hiszen ez a dolga, az ő desszertjei voltak, és persze, hogy akkor egy vonalat sem tudok húzni a pisztáciakrémmel, vagy épp feldöntöm azt, amit épp érek. A barátaim is ilyenek, bizonyítottan:)



Az előkészítésnél ismét megtanultam nagy türelem kell a csicsóka pucoláshoz, és irigykedve néztem Petit, hogy a spárgát kapta. Peti pár nap múlva már konyhafőnök lesz, és milyen fiatal...88as, ezek szerint utánam is születnek még emberek.:) Az articsóka, mint használatos zöldséget, pedig nem értem, egy ökölnyi méretű gumóból végül egy csirkeszív nagyságú részt felhasználni...:) Pucolni viszont annál viccesebb volt, én kifejezetten élveztem. Merem állítani, hogy vannak kifejezetten nőknek való, én csak "mujolós" munkának nevezem, feladatok. Amihez, apró, és finom mozdulatok kellenek, és még több figyelem, és a pasiknak egyszerűen nem megy.:)
Az izgalom az összeállt menüsor láttán érte el a tetőpontot. Mindenben csoki, nem ámítás, minden étel alkotóeleme volt a csokoládé...ennél élvezetesebb, mohóbb, és dőzsölő vacsorát el se tudnék képzelni. 3 desszert és 1 amouse kiadása, viszont nem is igényelt akkora koordinációt, mint gondoltam volna (csak a szokásos el fog olvadni, hol van már a pincér), mindenesetre most sikerült kellőképpen elfáradnom.


Nehéz ez a popszakma, mint ha általános iskolában ülnék megint, és újra kellene tanulnom az életet:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése