Soharoza a gasztrokoncert

Fogalmam sincs, hogy számolhatnék be egy olyan estéről, pontosabban kettőről, ami megfoghatatlan, aki nem vett részt rajta megérteni sosem fogja. Nem szeretek nagy szavakkal dobálózni, vagy túlmisztifikálni, esetleg azt az érzést kelteni, hogy az elvont művészet határán kötéltáncolt az est. Ez így nem lenne igaz. Volt benne egy kis félsz, hogy ez bizony kékharisnya lesz a javából. Aztán második este, én is leültem a közönség közé, és a csend, ami az előadás végén belengte a teret, elgondolkodtatott...van ilyen is. Mikor a zene...népek ihlette dallamok, legyen az szerelem, háború, szomorúság, boldogság, mind-mind máshova vezettek, és a desszertek bombázták az érzéseket, rátettek, vezettek. Merem mondani több lettem, nem csak én, ott mindenki akkor abban a 2 órában. Két ember járt a fejemben, okkal, hogy miért nincsenek itt...mint a gyógyír. És nem túlzok. Aki nem ismeri önmagát, itt most kapott volna hideget-meleget, és finom desszerteket. Nehéz volt nem sírni. Még a kőkemény szakácsfiúk is homályosan pislogtak rám. Furcsa volt...



A gasztrokoncert 7 ország: Libanon, Bulgária,Törökország, Itália, Indonézia,Fekete-Afrika és Argentina jellegzetes világát mutatta be, hol árnyjátékkal, hol libabőrös dallamokkal, vagy épp zöldségekből gyártott hangszerekkel. Nem gőzöm hangsúlyozni, hogy a romantika, vagy épp a túlzott művészi elborulás oly távol áll tőlem, de itt megszeppenve ültem, elviselve mennyi minden van itt bent, ami most jött, vagy így jöhet elő.
Chili és Vanília mellett Segal Viktor,Mihályi László és a Pesti Lámpás csapata is kapott egy-egy desszertet.
  • Libanoni tejpuding
  • Kecskesajttorta paprikával
  • Revani
  • Sorbetto (Pesti Lámpás-kép nincs mert ezt közben szolgáltuk fel :)-rózsavizes málna )
  • Indonéz palacsinta (Segal Viktor)
  • Csokoládé (Mihályi László)
  • Dulce de leche


Nah de..Buli volt a konyhában, és Zsófinál is. Ott is hagyott engem második nap, hogy el kell menni egy kicsit. Kérdeztem is tőle: Nem félsz, hogy itt hagysz és egyedül sütök?. Azt mondta nem. Én viszont azt mondtam: Én, igen.:)
Imádom a konyháját, igen..egyre erősebb az érzés, hogy hasonlót szeretnék, nagy teret, mert a buli mindig a konyhában van, mindegy, hogy az éttermi, vagy a saját otthonod. A legfurcsább desszert címét nálam az Indonéz palacsinta vitte el. Mert amennyire zöld (Pandanlevél jóvoltából) annyira finom az édes kókusztöltelékkel.


És...Buli volt az utcán is. Kiderült, hogy a környék bohóca, egy Mikrobit imitáló pasi, aki nem rest nagymama bugyit ajánlgatni a csajoknak, vagy épp kukorékolni utánuk. Ő a hely szene, vagyis gyöngyszeme. Vannak olyan pillanatok, mikor azt kell mondanom ez "megcsinálta a napom". Hát...még a közös fotót is nehezen bírtam ki röhögés nélkül.
Imádtam ezt a három napot!:)

Mexikói ízeket keresve... avagy a babkonzerv


Ha nincs idő, de még nem jutottam el arra a pontra, hogy a pékségben kérjek pizzás táskát (gyenge pontom) vagy belefussak egy gyorskajáldába (oh, hogyne történne meg, kivel nem) akkor eddig a kínai konyha, vagy egy egyszerű olasz pasta megoldást nyújtott. Aztán jött "mehikó", amiről annyi fogalmam volt amit az Arriba nyújtott, leszámítva egy autentikusnak hitt (mai napig) chili con carne-t. Próbáltam kutatgatni, de megnyerő szakácskönyvet sehol sem találtam, ahogy az oldalakon is kétséges mennyire amerikai hatású, mennyire törzsgyökeres...Egyenlőre feladtam, és megyek a fejem után, akarom mondani a saját ízvilágom után.
A Keleti pu. környékén van egy pitagyáros, ha az Olimpiába tévedek ott is megállok és feltankolok, most már tortillából is.
De azt, hogy magyarázhatnám meg, hogy bár "minőségi", de mexikói vörösbab konzervet sikerült találnom ehhez az ételhez. Sokan erre esküsznek, én sem találok kivetni valót rajta, egy kis ráadással. Éljen a babkonzerv:)
Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy "az ismert másnap"-ra kiváló gyógyszer...


"Mehikói lasagne"

mexikói vörösbabkonzerv
kalifornia paprika
római kömény

bors
csirkemell
fokhagyma
hagyma
cheddar sajt
tejföl

avokádó
lime
tejföl
fokhagyma

bors

paradicsom
kaliforniai paprika

bors
citrom

olívaolaj
tortilla


A felszeletelt csirkemell csíkokat az üvegesre párolt hagymán, és fokhagymán megpirítom. Ízesítem sóval, borssal, római köménnyel, majd hozzáadom a vörösbabkonzervet. Összerottyantom, maj előveszek egy hőálló tálat.
A tálat meglocsolom olívaolajjal, és első körben ráfektetek egy tortilla szeletet. Erre kerül a vörösbabos csirkéből, kevés tejföl, sok sajt, felkockázott paprika társaságában. Aztán folytatódik a rétegezés, mint egy lasagne esetében. A tetejére sajt, és tejföl kerül.

Az avokádót elkeverem tejföllel, lime levével, sóval, borssal és egy kevés zúzott fokhagymával.
A paradicsomot felkockázom (csak a húsos részt felhasználva), a paprikát is és olívaolajon magas hőfokon megpirítom egy kevés citrom, só, bors hozzáadásával, akinek pedig esetleg korianderre fáj a foga, ide simán beépíthető:)

Fűszeres kacsamellből cseresznyetorta? Igen!


Ennyire azért nem meredek a történet, de tény, hogy a fűszeres kacsamell páca ihlette meg a cseresznyés tortát. Mindjárt cseresznye szezon, a kertünkben legalább 16 szem van a fán, köszönhető a zseniális időnek, és ha ügyesek vagyunk marad legalább 4szem, a többi a helyi madárőrségé. Így megy ez.
A mai naptól hivatalosan is visszaszámolok: Balaton lesz a Riviéra:) Elmondhatatlanul várom, leírhatatlanul be vagyok tojva. Lehet engem nyugtatni, de annál sokkal makacsabb vagyok. Meg tipikus...nah az most nagyon. Tegnap előszedtem a legnagyobb bőröndöt. Nyilván nem lesz elég, és nyilván csak a szükséges dolgokat rakom be, hiszen lényegében minden nélkülözhetetlen. Aztán beállítom magam majd a kisszobámba, mint egy vázát, mert annyi hely fog maradni. Jobb esetben.


Fűszeres kacsamell földimogyorós tésztával

kacsamell
szecsuáni bors
szójaszósz
fahéj
csillagánizs
rizsbor

A kacsamellet a felsorolt hozzávalókban pácoltam egy éjszakán keresztül. Majd bőrével lefele vastag falú serpenyőben kisütöttem a zsírját, utána mindegyik oldalát megpirítottam és 200fokon 5-6perc alatt rózsaszínre sütöttem. A végén félrehúztam pihenni (kivéve a serpenyőből..jártam már úgy, hogy benne hagytam...és még én voltam felháborodva, hogy miért is sült ez tovább)

tészta
mogyorószósz
szójaszósz
lime
cukorborsó
mogyoró olaj

A cukorborsót blansírozom, majd felhevített wokban átpirítom mogyoróolajon. A tésztát forró vízbe áztatom, kb. 15 perc után leszűröm. Felhevített wokban átpirítom, a végén földimogyoró szószt, kevés szóját, és lime-ot adok hozzá.

Az igazság az, hogy hihetetlenül elbúzadaráltam...:) Ennek ellenére finom, de a kísérleti fázisok már csak ilyenek, ízre olyan amilyet elképzeltem, állagra pedig nem kell megijedni a búzadara kívánt hatásától. Olyan, mint a szivacs felszív mindent, én meg inkább féltem, és adtam hozzá még. Nem kell.

200g liszt
200g vaj
1/2 tojás felverve
1ek porcukor

Ez a tészta alap szinte már alapjáratú nálam. Az átszitált lisztet, morzsásra keverem a vajjal és a többi hozzávalóval összegyúrom. Egy óra hűtő, és használható. A formát kitöltöm vele, majd ráhelyezek egy sütőpapírt. Ebbe öntök babot, rizst, ami nehezéknek szolgál (így a tészta nem csúszkál, nem púposodik) és 180fokon 10-12perc alatt elősütöm.

cseresznye
csillagánizs
barnacukor
összetört szecsuáni bors
fahéj
búzadara

Egyértelmű a cseresznye befőtt használata, és levének köszönhetően a fűszerek is ki tudnak oldódni. Így egy éjszakán keresztül hagytam állni, majd a fahéjt és a csillagánizst kiszedtem belőle, és búzadarát kevertem hozzá. Beletöltöttem az elősütött tésztába, majd 180fokon 15-18perc alatt megsült. Tök finom, tényleg...:)

Olasz borjúpörkölt és az "Ikeás" mandulatorta


Ez se ma volt, de kicsit még emlékszünk rá. Annyira készültem a bogrács bulira, hogy az el is maradt az idő miatt. Ettől függetlenül ott álltak az alapanyagok, én meg pont ráértem...meg a tesztelés, az sosem árt, ugye. Másodszorra már tényleg bográcsban főtt, alig bírtuk kivárni...jutalomként pedig a titkos Ikeás Mandulatorta járt, amit a Nosalty-n fedeztem fel:)

Olasz borjúpörkölt

borjú lábszár
só,bors
olívaolaj
kakukkfű
oregano
bazsalikom
paradicsomkonzerv
vörösbor
hagyma
fokhagyma
cukkini
padlizsán
sárgarépa
fekete olajbogyó
aszalt paradicsom

A fokhagymát és a hagymát turmix segítségével felaprítom, majd olívaolajon üvegesre párolom. Ezután hozzáadom a feldarabolt borjút és a szárított fűszereket (oregano, bazsalikom, kakukkfű, só, bors) Mikor átpirult felöntöm darabos paradicsommal és vörösborral. Lassan főzöm kb. 2 és fél órán keresztül, közben ízesítem, és ha elpárolgott a leve, kevés vizet adok hozzá. Ha megkívánja kevés barnacukrot adok hozzá (adtam).
A zöldségeket külön sütöttem meg, hogy mégiscsak legyen egy grillfeeling, plusz ne főtt ízük legyen, hanem hozzuk ki a maximumot az ízekben.
A zöldségeket (cukkini, padlizsán, sárgarépa, olajbogyó, aszalt paradicsom) egy tepsire halmozom, kerül mellé pár gerezdjében hagyott fokhagyma, zöldfűszerek, és a végén olívaolajjal locsolom meg. 200fokos sütőben 10-12 perc alatt tökéletesek lesznek. Így elég lesz az utolsó 10 percben hozzáadni a pörkölt alaphoz.

Svéd Mandulatorta

100g tört mandula (eredetileg 80g)
4 tojás
250g darált mandula
250g kristálycukor
150ml tejszín
150g vaj (eredetileg 220g)
30g porcukor

A tört mandulát porcukorral aranybarnára pirítottam. Majd a tojásfehérjéket 150g cukorral kemény habbá vertem, és fokozatosan hozzákevertem a darált mandulát. Sütőpapírral kibélelt formába töltöttem: 200fokon 20perc alatt készre sül. Félretettem, lehúztam a sütőpapírt róla, és visszatettem a formába.
A tojássárgákat, a tejszínt, a maradék cukorral besűrítem, lassú lángon, forráspontot elkerülve (különben kellemesen összeragadna). Félrehúztam és belekevertem a vajat. A kapott krémet rákentem a torta alapra, megszórtam a pirított mandulával, és hűtőbe tettem állni 1-2 órára.

A csirke, az újkrumpli és a spárga

Először is, hivatalosan felkerültek az értékeléseink a Bűvös Szakácsra, jó érzés visszaolvasni...jó kis csapat voltunk..Kár, hogy a tervbe vett közös hepajkodás elmarad, de nyomos okokkal, van aki férj lesz, van aki nyaral, és vagyok én a Kistücsökben...számolom a napokat vissza. Az a helyzet, hogy jó lesz kicsit eltűnni...úgy két hónapra:)


Omlós csirkemell tavaszi körettel

csirkemell filé (bőrrel)
vaj
olaj

bors

A csirkemelleket sózom, borsozom, majd olajon bőrével lefele elkezdem sütni, ha elég ropogós átfordítom és még sütöm 2-3 percig. Kérget sütök, hogy a hús puha maradjon, majd 200fokos sütőben vajat adva hozzá sütöm 8 percig. Kiveszem, hagyom hűlni, majd felvágom.

spárga
póréhagyma
tojássárga
tejszín

bors
vermut
szerecsendió
újkrumpli

A krumplit félig megfőzöm, majd vajon megpirítom, ugyanígy járok el a blansírozott zöldspárgával és a felszeletelt póréhagymával. Félreteszem.
Vízgőz felett tojássárgát elkevert vermuttal habosra keverek, majd fokozatosan hozzáadom a tejszínt, a fűszereket (só,bors, szerecsendió) és addig habarom még krémes állagú nem lesz. Jobb, mint ha tűz felett sűrítenénk, így kellemesebb lágyabb és levegősebb lesz a textúrája. A mártással nyakon öntöm a zöldségeket. Egy kevés só még rá, mellé a felszeletelt csirke és kész is.

Sexandthecity: Chili&Vaníliával


Hogy is húzhattam ezt a bejegyzést eddig...hogy a várva várt film, amit előtte mindketten megnéztünk, ami végül nem adott semmi katartikus élményt, és visszagondolva talán túl sok volt az elvárás a második résszel kapcsolatban..de a ruhák..mindenek felett..csajok vagyunk ezen nincs mit tagadni. Bár elgondolkodtató a piacozás báli szoknyában, és a tevegélés magassarkúban. Ha esetleg lenne itt egy férfi olvasó, kérem távozzon itt most minden rózsaszín lesz, nem fekete-fehér.


A nagy bemutatók hetén, Zsófit felkérték az Arénában tartott Sex és New York Vip bulijának falatka biztosításáért. Így csütörtökön elindultam a beszerzői körutamra, kapva a listát megcéloztam a Lehel piacot, és vásároltam, felkutattam, ami már magában nekem egy program. Ki ne szeretne alapanyagokat vásárolni, ráadásul piacon? Hát van egy pont, mikor túlvállaltam magam, és hirtelen 15kg súlyt éreztem a kezemben. Gondoltam, csak eljutok 4 utcával arrébb, és utána megveregetem a vállam, hogy kemény vagyok, de legalábbis nagyon erős. Az első utcánál összecsuklottam, de ekkor jött a felmentő sereg (mindig legyen egy futár ismerősöd), a véletlen egybeesés, és felrakott a trolira. A troli pedig kényelmesebb kategória, főleg, hogy szeretem. Mert a troli jó, vagyis a régi, a nagy puffos...
Aztán felfedeztem a BB utcai Culinarist. És nem értettem, hogy mi a fenéért járok ki én Óbudára, vagy a Hunyadira, és nekem eddig miért nem jutott eszembe idemenni? Még mindig drága, de a legszebb, legátláthatóbb, legsajtosabb, és sonkásabb hely ahol megfordulhatok.


Zsófi pontosan tudta mire készül, nekem csak sejtéseim voltak a beszerzésig. Abban biztos voltam, ehető virág lesz, de hogy rózsaszirmok is...de miért is ne? Ez a minimum!
Adott volt a hely, szórni kellett a szirmokat. Határozottan átálltam a kamerám oldalára és hagytam, hogy Zsófi kiélhesse magát:) Az adott körülményekhez képest, szerintem nagyon szép lett, és hangulatos. Az arab világ ott állt a szemünk előtt, a falatkákkal, a virágokkal, és a dekorációkkal.

Szeretem ezt csinálni, szeretek bíbelődni, készülődni, töltögetni, rakosgatni, megkóstolni (hjúj azt nagyon szeretek), kikapcsol. Viszont lassan fel kell dolgoznom, hogy egy 24órás előkészületet, egy óra alatt el tudnak tüntetni. Alig hittem a szememnek, hogy egyik pillanatban még tele van a tálca, a másikban, már rakom fel a következőt, és a harmadik pillanatban eltűnt minden. Egyrészről jó érzés, másrészről "csak finoman":) Épp, hogy eltudtam kapni egy egy tekintetet, ami jelezte megérte.

Uborka, cukkini, üvegtészta egy tekercsben


Itt Érden kisütött a nap legalább egy órára, ez már valami így június első hetében, nem panaszkodhatok...
Az ilyen idő viszont kiváltképp alkalmas arra, hogy belelendüljek és kellemes káoszt varázsoljak a konyhában, a kellemetlen mosogatással együtt. Ez ma már a második étel ami elkészült, és van egy sejtésem, hogy fognak még történni a konyhában más dolgok is...
Az inspiráció egyrészről Grant Achatz Kimchiöntetes jégcsapretek salátájából ered (amit már készítettem itthon) és a Gusto magazinban olvashatunk róla, másrészről Zsófinál készült a Tokaj nyitányra friss caffirlime-os, csirkés, cukorborsós, rizstésztás tekercs. Végül lett egy saját tekercsem:

Tavaszi tekercs

cukor
rizsecet
halszósz
szezámolaj
szójaszósz
friss reszelt gyömbér
chili
víz

A hozzávalókat lassan visszaforralom (még szirupossá nem válik) és hagyom kihűlni, majd átszűröm. Ezt az öntetet eredetileg turmixolni kell, majd xantán hozzáadásával tovább folytatni ezt a műveletet, ezzel végeredményben egy kolloid dresszinget nyerhetünk.

uborka

Az uborkák magházát eltávolítom, vékonyra szeletelem, és a fent említett öntetben átforgatom.

cukkini
caffir lime


A cukkinik magházát eltávolítom, majd caffirlime-mal felforralt sós vízben blansírozom 1percig.
Ezalatt felszívja a lime ízét is.Lehűtöm. Nem jegesvízbe, mert akkor veszít az ízéből, hanem jeges tálra fektetem egy kisebb tálba rakott cukkiniket.

Az üvegtésztát meleg vízben áztatom 3-4 percig, leszűröm, majd egy keveset adok hozzá az öntetből.

rizslap

A rizslap használata nagyon egyszerű, ha tudjuk a titkát. Ehhez elég csapvizet engedni, és ebbe rakni a lapot 15mp-re, majd rátenni egy műanyag tálra, és egy perc alatt elnyerjük a kellő formázhatóságot. Nem fog úgy ragadni, könnyebb tölteni és feltekerni.
Így a lapra helyezek egy kevés tésztát, erre teszem az öntetes uborkát és a lehűtött cukkinit, majd feltekerem. Én gy szoktam, hogy magamhoz közel teszem a tölteléket a lapra, egyet hajtok rajta, enyhén visszafele húzó mozdulattal, majd egyik és másik felét is behajtom (1/3 részét), és a lap rugalmassága miatt szorosan tekerve, de kissé visszahúzva tekerem fel a lapokat. Valahogy így:)

A másik verzió, pedig az eredetileg elgondolt jégcsapretekből készült, egy kevés újhagyma hozzáadásával és marinált lazaccal. (Itt a tekercseket lazábbra hagytam):


Czifray verseny...utolsó felvonás!

fotó: Terei Miklós

Már megint lemaradtam, két kedvenc bloggerinám: Kriszti és Gabi, és nem mellesleg főzőtársaim serényen megírták élménybeszámolójukat, én meg megfogadtam, hogy még ma megírom a posztot, csak azért is...van még 31percem:)
Azért ez jó érzés, mármint, hogy olyanokkal főzhettem együtt, ráadásul egy pályán, akiket olvasok, akik úgy érzem, nem csak egy éteri kapcsolatot jelentenek. Bár az izgulástól ez sem mentett meg...ki gondolta volna:) pedig azt hinném minél több a megmérettetés, a stresszhelyzet annál könnyebben veszem az akadályokat, csak az a kéz remegés, első mozdulattól végig kísért. Jelentem az ujjak megmaradtak, egy harci sérülés csúszott be az átkozott karamellel:)
Sosem gondoltam volna, hogy én egyszer ide eljutok. Olvasni bűvös szakácson, elmenni nézőnek az egy dolog, de behívva lenni, azt mondtam magamban: Jézus, lehet, hogy jobb a látvány mint az íz...be fogok égni, kellett ez nekem? Pedig amíg nem hívtak be meg voltam elégedve határozottan, aztán, az utolsó pillanatban, átvariáltam a receptet...jól döntöttem:) Ez bejött:)
A versenytől függetlenül nagyon jól éreztem magam, jó volt újra látni Tibort, és a retro kávés tejberizsét (imádom a stílusát), felejthetetlen élmény volt Gabi sóskás tokánya (zavarba ejtő módon a végén már kézzel ettem), és Kriszti epres rizs gombócát is (titokban magyar nigellanak fogom hívni, verhetetlen az egyszerű és nagyszerű receptekben, és végre meg is bizonyosodhattam róla) Annyira sikeres, és erős volt a mezőny, hogy az eredmény hirdetésnél még pezsgőt is bontottak. Így volt kerek ez a történet, és akkor már tényleg éreztem, azért ez nem semmi, hogy itt vagyunk. Mindenkiben volt valami plusz, mindenki hozott egy saját stílust, amiből lehetett tanulni, átgondolni, és újabb inspirációt nyerni. Nah, igen...eredményhirdetés, azért voltak előtte apróm csúszások, malőrök, és izgulás is...
fotó: Bakcsy Árpád

Minden ott kezdődött, hogy kitaláltam egy hónapja tejberizs krémest fogok készíteni, 4-5 napig kandíroztam a réteslapot, de csak nem voltam vele megelégedve, fehércsokit szerettem volna beleépíteni a desszertbe, sőt voltak kecskesajtos ötleteim, édesköményes (ami azóta sincs elvetve)...aztán jött a kopp. A valamiféle bizonyítás...fél éve Segal mellett tanulgatok a vacsoráin. Amit tudtam magamba szívtam, és eljött az a pont, hogy be is kellene mutatnom, ezt tanultam, ezt kaptam, ez lett belőle. Megtörtént az első áttörés mikor a köszöntő falatkát elkészíthettem, és itt volt a remek alkalom, hogy megnézzem hol tartok, és a legjobb visszaigazolás nem is lehetett volna más, mint hogy a zsűri elmondja véleményét. Nekem ez kell, nekem kell a megerősítés, vagy éppen a helyre rakás, nekem kell, hogy jobbról balról érjen élmény, vagy pofon, hogy fejlődhessek. Az volt a legjobb, hogy se Segal, se Zsófi nem tudták mire készülök, és volt bennem valami gyermeteg csín érzet is:) Izgalmas volt, hogy nem mondhatom el, hogy nem is akarom elmondani, hogy mi lesz az első reakció:)
Aztán egyszer csak ott álltam a konyhán, gatyám tele, fejem zúg, lepakolok, ráeszmélek miket hagytam otthon, mert nyilván otthon hagyom...Krisztinek ezúton is hála a törlőkendőkért:)
És szépen elrendezem a sorrendet miután mi fog következni...és egyszer csak megborul, a karamell túlég, így lettek kis pöti amorf díszelemeim...murphy...a következő pillanatban pedig a zsűri előtt állok, és mikor kijövök ujjongva rohanok végig a folyosón, majd mikor megkérdezik mi volt, nem emlékszem...a sokk, meg a hülyeség az ami bennem exponenciálisan nő napról napra:) Arra emlékeztem már akkor is, hogy megkérdezték mi a desszertem és elkezdtem mondani a receptet...:)
Tulajdonképpen Kriszti férje mesélte el, mi történt bent:) Én meg bólogattam, hogy tééényleg...
Életem legjobb kritikája, Segal és Zsófi (talán az elfogultság esetlegessége miatt?:) ) alig szólt valamit (vagy csak én vártam többet:)), én meg szuggeráltam, mondjátok még, hangosan pedig kimondtam, hogy lehet szidni nyugodtan, kell a kritika, mikor azt mondták nem tudnak mit mondani, mert jó. Azért a végén odaosontam, hogy na..tessék mondani a korrekt véleményt, és a vélemény maradt.:) MBT szerintem csupaszív ember, olyan kedvesen érthetően mondja el a jó tanácsait, a kritikáit, az ember megérti, átérzi azt a tudást ami benne van, és ha okos elfogadja. Elfogadom:) Igaza volt, hogy az édesrizst kevésbé kellett volna ledarálnom, és a mangót nehéz felszedni kanállal, elvisel az több gyömbérszirupot is és akkor könnyebben megy....hát így ennyi:) Kicsit megszeppenve még, és nagyon mosolyogva gondolok vissza erre a napra. A büvősszakácson pedig hamarosan olvashatóak is lesznek az eredményeink.

A hangulatot videóban is sikerült megörökíteni:



És akkor a végeredmény:


fotó: Bakcsy Árpád

Távol-Kelet tejberizse

édesrizs
kókusztej

víz
rizsszirup
kókuszreszelék
zselatin

A darabosra darált édesrizset átmosom, majd lassú tűzön főzöm a többi hozzávalóval, a végén zselatin teszek hozzá, és formába töltöm.
Az első megmutatott verzióm után, nem voltam teljesen elégedett, túl erősnek találtam a textúráját a panna cotta állagához képest, ezért finomítottam rajta a darálás segítségével.

tejszín
tej
caffir lime levél
lime leve és reszelt héja
rizsszirup
zselatin
gyömbér

A reszelt gyömbért a rizsszipruppal forrásig melegítem, párszor átkavarom, és mikor nagyon habzik hozzáadom a tejszínt, a tejet, és a többi hozzávalót. Lasú lángon főzöm, majd zselatinnal sűrítem. Hagyom kissé megdermedni, ráöntöm a tejberizs alapra és irány a hűtő.
Éreztem, hogy kevés a caffir lime, hiába kell még egy citrom íz, és a lime nem hazudtolta meg magát.

gyömbér
cukor
víz
mangó

A gyömbért cukorral és vízzel főzöm, mikor szirupossá válik átszűröm, hagyom kihűlni és a friss mangóhoz keverem.
A desszertnél éreztem a gyümölcs hiányát így került bele a mangó és a gyömbér áthúzás helyett, a gyümölcs ízével való játékra tettem le a voksom.

narancs


A narancshéját 1:1 arányban nagyszemű tengeri sóval 3-4 napon keresztül szárítottam, néha átforgattam, végül ledaráltam.
T9bb okból került rá a desszertre, egyrészt a karamell és a só kedvező párosítása miatt, másrészről a pannacotta citrusosságának fokozására.

üvegtészta
szőlőmagolaj
cukor

Az üvegtésztát szőlőmagolajban kisütöm (semleges ízű marad). Karamellt készítek, ebbe mártom bele az üvegtésztát, majd vajjal megkent sütőpapírra fektetem rá még megdermed.