(kulisszatitok) KÖLTÖZÉS ( egy másik országba)

Szóval a blog marad, itt a helyén, innen kirobbantani már nem lehet. 2010 januárjával vágtam bele, előtte is volt vagy két évig egy blogom, de az már a feledésbe és az internet kukájába került.Bár visszagondolva egy gyöngyszem lehetne (ha még lenne), mert már csak egy oltár hiányzott Jamie Oliver imádatomhoz. 16 voltam, megbocsátható, de még most is szeretem, ez pedig érthető:)

2010 volt az-az év, (és előtte pár hónap apró lépésekkel) mikor megfordult körülöttem a világ és konyhán találtam magam.És azóta sem bánom. Jó döntés volt. Kiismertem amennyire lehet ez idő alatt. Természetesen van benne szép és van benne rossz is, de egymás nélkül nem is tudna létezni a kettő. És ez így jó, most már tudom. Most pedig új élethelyzet állt elő ismét. A legnagyobb falat.

Amikor munkát váltottam, sokkal egyszerűbbnek tűnt, ha új blogot indítanék, mert új fejezetek  nyíltak új lehetőségekkel. És úgy éreztem úti az egyik a másikat.Pedig ez az én történetem. Hogy kerültem az iskola padból, és projektek végrehajtása helyett a csicsóka pucolás kispadjára, mikor Viktor mellett tanultam. Aztán hogy éltem meg életem első "éles helyzetű" vendéglátó munkahelyét a Kistücsökben, mikor rátaláltam a szakmán belül a cukrászatra. Abban az időben az élmények mellett az  itthoni főzésekről  is szólt a blog. Visszatekintve mosolygok, hogy milyen katarzisként éltem meg anno például a kínai ötfűszeres tüdő pörköltemet. Vagy épp egy desszertnél visszaolvasva fogom a fejem....nagyon fogom.:).

Aztán hallgatás jött, ritka bejelentkezésekkel. Megint egy új kapu nyílt meg előttem mikor a Pataki cukrászdába kerültem, annyi mindennek meg kellett felelnem (és leginkább ezt én állítottam fel magamnak), hogy örvénybe kerültem és megállás nélkül ez töltötte ki az életemet, másra már alig jutott idő. Rendezvények (nespresso, sziget, budai gourmet, dining guide stb.), ahol mindig megpróbáltam megugrani a határaimat, mert a legjobbat akartam, és annál is jobbat. Ha visszapörgethetném az időt, akkor nyújtottam volna az itt maradást. (és ez igaz a Tücsökre is, csak a vidéki élet mindenkitől elszakított, ott a szerelem és a barátok győztek:) de imádtam minden egyes percét és Balázs támogatását napról napra). De új lehetőség jött megint, hogy bekerülhetek a budapesti forgásba. Nem tudtam olyan indokot kitalálni, hogy miért ne próbáljam meg. Meg kellett próbálnom, fel akartam mérni hogy állok, és hány embert érdekel az amit csinálok. Ezt a részét sosem bántam meg, de azt igen, hogy miután odakerültem, pár hétre rá megtudtam a hely eladó, és ezt nem mondták előtte. Pánikba estem, hogy vajon mindig minden lehetőséget el kell e fogadni amit az élet hoz, és rájöttem igenis meg kell tanulni nemet mondani. De, tapasztalni is kell, és ez volt az én tapasztalati utam. Közben jött a tv felkérés. Ahol megpróbáltam megmutatni, hogy lehet otthon sütni másképp is, és nem arról szól egy recept, hogy "végy egy kész tortaalapot". Rengeteg technikai fortélyt tanultam könyvekből, és mindig azon járt az agyam, hogy ezt nem csak profik tudnák, hanem azok is akik lelkesednek és amatőr szinten is kivitelezhetőek. Megugrottuk, Lázár pedig ott állt mellettem, hiszen azt hiszik a tv szereplés könnyű dolog. Még szerencse, hogy van nekem két baki sorozatom is a gépemen, ami biztosít afelől, hogy ez bizony nincs így:) Szuper egy lehetőség volt mindenesetre, ahogy az elmúlt három év is a tapasztalatok mappába került. (Jó értelemben).

Ha belegondolok, és most már tudom a szerencsések közé tartozom. Ahogy belevágtam a lehetőséget jöttek, és mindig támogattak. És amit kitaláltam arra megkaptam az esélyt, hogy a vendég elé kerüljön. A Tücsökben mindig Balázs ellenőrizte, hogy kell e finomítani e az általam kitalált tányérokon. A Patakiban már saját "kollekcióim" voltak a kezdetektől, és vittem be az irodába a prototípusokat. És volt mikor saját korlátom miatt nem sikerül valamit összehoznom és olyankor persze összedőlt bennem egy fél világ. A rendezvényeknél is mindig az szabad kezet kaptam...és ezért mindig hálás leszek. Viszont a Lila Körtében éreztem először azt, hogy biztos lábakon állok végre. Ott már nem volt "támogatás", ott már behívtam a számomra fontos embereket, hogy teszteljék le, és szó szerint osztályozzák le a végeredményt. Ott éreztem először igazán a mély vízben vagyok, bizonyítanom kellett, mert vendég nélkül nincs üzlet. Mikor odakerültem napi 20-30 desszert ment el egy nap, és én elkezdtem írni pontosan mennyi megy, miből naponta. Már a második héten 300 körül jártam csak a francia desszertekből, és a végén volt, hogy megugrottam az 500-at. Bár csak három hónapot töltöttem ott, de jó emlék marad. A forgatások is befejeződtek októberre, és kérdezték a hozzám közel állók, miért nem megyek vissza dolgozni. És lassan szivárogtatni kellett a még bizonytalant: költözünk.

Úgy már nem lett volna korrekt, ha úgy vállalok be munkát aminél tudom, hogy max. fél évre szólhat. Annak nem lett volna értelme, épp, hogy belekezdek valamibe és félbe marad, ezt a Körte után tudtam, így nem fog menni. Így az egyetemi tanulmányaim mellett (abszolváltam, ezt is megértük) ismét lett idő a blogomra. Lassan körvonalazódik remélem Nektek is milyenné szeretne válni, és köszönöm, hogy olvassátok, véleményezitek, mert ez már tényleg Nektek szól. Miután a Csillagánizs Főzősuliban volt egy francia desszert tanfolyamon az ősz alatt, és a tvs forgatások, arra tereltek, hogy a blognak is ilyen irányba kell "fejlődnie". Mert leírni a receptet könnyű, fotózni már kevésbé (nekem:)), de, hogy miért, és hogyan? Ebben próbálok segíteni, és ezután is fogok, ahogy tudok.

A költözés több,mint egy éve érlelődött. És december óta körvonalazódott, hogy mikor indulunk Izraelbe.
És most már azt is tudjuk, hogy jövő hét szerdán. Az elmúlt hetek, ügyintézéssel, pakolással, és feszültségemben rengeteg sütéssel teltek. Tegnap voltam barátnőimnél és ott egy hét után (nem bírtam ki) készítettem egy csokoládékrémet (készítettek nekem tortát, és hoztak a kedvenc Ikeás tortámból is, teljes érzelmi összeomlás, ami egyenlőre belül zajlik, de nem szeretném ha utat törne magának). Elvonási tüneteket tapasztalok, és az is biztos, hogy egy pár hétig még nem fogok tudni sütni. Viszont annyira kisütöttem magam, hogy receptben nem lesz hiány, már csak gyorsan kell intéznünk az internetet hozzá. Grafikus uramnak köszönhetően, egyikünk nagyobb függő, mint a másik. Így biztos, hogy előbb lesz internetünk, mint matracunk:) Renit is megkértem, hogy anno mikor lefotózta a desszert kollekciómat, küldje el újra, hogy azokat is megosszam és leírjam a recepteket.
És hogy miért pont Izrael? Legyen ez egy következő bejegyzés szerdáig. Ennyi elsőre bőven sok belőlem. A lényegre törő megfogalmazás sosem volt az erősségem, de igyekszem:)

8 megjegyzés:

  1. Kívánom, hogy légy ott is nagyon boldog és váljanak valóra az álmaid!

    VálaszTörlés
  2. Húúú, ez most nagyon izgalmassan hangzik.
    A lányom is kint él, kiváncsi vagyok ti merre lesztek.
    Minden jót.


    Dalit

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon jó utat kedves, aranyos, egyetlen Angéla!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is ez jutott az eszembe. Miért Izrael? :) Jó utat!

    VálaszTörlés
  5. Jó utat, jó életet, boldogságot, gyerekeket! :D Puszállak titeket. Csak semmi melankólia, Izrael nem távolság ;)

    VálaszTörlés
  6. Angéla! Sok-sok sikert és boldogságot az új életetekhet!!!
    Nagyon várom Izrael-i jelentkezésedet.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok,

    köszönünk minden jó kívánságot:) megérkeztünk, és minden szuper, egyre többet fedezünk fel, szinte már sokkot kaptam a sok élménytől, pedig még csak harmadik napja vagyunk itt. Izraeli kalandtúránkról, és a többiről itt tudtok olvasni:
    http://angelastaste.tumblr.com/ :)

    puszik

    VálaszTörlés
  8. Mi volt az oka a Lila Körte bezárásának? (éppen most írok róla pár sort)
    A faszbukon menedzserként feltüntetett hölgy nem méltatott válaszra...

    VálaszTörlés