Egy kis India a lakásban


Indiában jártunk. Nem meghatározott időközönként egymásnál tartunk habzsi-dözsit a barátainkkal. Ilyenkor mindig ki van osztva, ki mit készít: előétel, leves, főétel, desszert. A legutóbbi állomás nálunk volt,és pár napig tartotta is magát ehhez a lakás ( két nap után is fulladtunk az indiai gőzben) és először készítettem indiai ételeket. Eddig kényelmesen megoldottunk a Panjabiból, és elő számú kedvenc házhoz szállítónkká vált. Aztán pár alkalommal betértem a Szép Kis Indiába, felleltem amit lehetett, kiokítattam magam, és akkor már nem volt más választás be kellett vállalni. Állítólag imádták. Én is. Ember is. Embernek jobban kellett imádnia, mert több napig ez volt az ebédje...
És kezdem azt hinni, hogy az indiai vega ételeknél nincs igazán jobb dolog a Földön...

Retek raita

Olívaolajon megfuttatom a fokhagymát, majd az apró kockára vágott retekhez keverem. Aprított koriander, só, bors az ízesítésre, és török joghurt a krémesítésre.

Uborka raita

Olívaolajon fokhagymát és gyömbért üvegesre főzök. Az uborkát magtalanítom és kockára vágom. Sóval, borssal és menta chutney-val ízesítem. Hozzákeverem a törökjoghurtot és egy kevés citromlevet.

Zöldborsós házisajt

Olívaolaj, és tisztított vaj keverékén gyömbért, és fokhagymát, ezüsthagymát üvegesre párolok, majd hozzákeverem a fűszereket: tandoori masala, garam masala, mustármag, és görögszéna. Egy kicsit megpirítom, majd hozzáadom a paradicsomkonzervet, egy kevés cukrot, sót, borsot is adok még hozzá. Lassan főzöm, majd az utolsó 5 percben hozzáadom a zöldborsót és a házi sajtot. Tálalásnál török joghurtot teszek rá.

Paradicsomos Okra
Olívaolaj és tisztított vaj keverékén ezüsthagymát, fokhagymát, gyömbért üvegesre párolok, majd egy kevés mustármagot, görögszéna levelet, tandoori masalát és egy sabji nevű fűszerkeveréket keverek hozzá. Átforgatom, beleteszem a koktélparadicsom konzervet, az okrát. Ha rottyant egyet, hozzáadok egy kevés török joghurtot és citromlevet.

Joghurtos Okra
Olívaolajon és tisztított vaj keverékén gyömbért és fokhagymát üvegesre párolok, hozzáadom az okrát, egy kevés sót, citromlevet és a végén török joghurttal forgatom át.

Vöröslencse "főzelék"
Olívaolaj és tisztított vaj keverékén ezüst hagymát, fokhagymát, üvegesre párolok, majd hagymamagot, mustármagot adok hozzá, és kissé megpirítom (mikor pattogni kezd), kurkuma, görögszéna, kardamom, kevés garam masalat adok hozzá. Átforgatom, és hozzáadom az előzőleg beáztatott vöröslencsét. Folyamatosan adom hozzá az alaplevet. Tálalásnál elkeverem török joghurttal és friss korianderrel.

Mindezek mellé, került még papadum és mango chutney is.

Kis Indiai szótár:

Koriander
Tandoori Masala
Garam Masala
Görögszéna levél
Mustármag
Okra
Házi sajt: Szép Kis India
Török joghurt: Culinaris
Sabji: Szép Kis India

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése