belsőséges, zahtar, és bulgur


Az időpont mikor először találkoztam a zahtar fűszerkeverékkel bőven egy évre tehető, és bár rögtön lenyűgözött, azzal a lendülettel el is felejtettem. Aztán télvíz idején ismét a hummus bárban találtuk magunkat, és akkor ott egy olyan sült hagymás szív-máj kombinációt sikerült enni, hogy megint elragadott az íz, és ismét feledésbe merült. Múltkori fűszerbeszerző körutam alkalmával viszont szembenézett velem én meg vele. Megvettem.
Maga a keverék a következő fűszerekből áll: szezámmag,kakukkfű, búza, só, szumák és különféle szárított zöldfélék (ez már opcionális pl: oregano, majoranna, koriander, akár kömény), egyszóval dobjuk bele ami otthon akad.
Én első körben azért megvettem a hivatalosat és ezután fogom itthon "kikeverni".

Kacsabelsőségek Zahtarral és paradicsomos bulgurral

kacsazúza
kacsaszív
pecsenye kacsamáj
zahtar
fokhagyma
hagyma
vörösbor
paradicsomlé
olívaolaj

A hagymákat felszeletelem, és olívaolajon üvegesre párolom, hozzáadom a felszeletelt szívet, és zúzát, enyhén átpirítom, és hozzáadom a fűszerkeveréket. Ezután felöntöm kevés vörösborral és visszaforralom. Egy kis paradicsomlé és lefedve főzöm még meg nem puhul. (Közben egy kis vizet adok mindig hozzá). Csak a végén teszem bele a májat, mert 2-3 perc alatt megsül, ekkor már "ragusabb állagúvá" válik a kacsazúza és szív "kombó". A végén lehet még sózni is.

Paradicsom
uborka
menta
petrezselyem
citrom leve
bors
bulgur
alaplé
forró víz

Általában 1/3 alaplevet és 2/3 forró vizet öntök a bulgurra. 15 perc alatt bőven beszívja a levet.
Közben felkockázok paradicsomot, uborkát (eltávolítva a leves részüket), felaprítom a zöldfűszereket, hozzáadom a bulgurhoz, sózom-borsozom és egy jó adag frissen facsart citromlével savanyítom (ez persze egyéni ízlés kérdése).

1 megjegyzés:

  1. a jo (!) Zahatarnak elengedhetetlen osszetevoje a szaritott zahatar nevu noveny levele, ami viszont nem termesztheto kerteszetekben, csak vadon no meg a mediterran erdokben.Ezert viszonylag draga fuszer. A tobbi oke, szoktak dusitani, mar az ara miatt is. Udv, Eva

    VálaszTörlés