kókusz, az egzotikus, és a karamell


Ember rám szólt, hogy hanyagolom a blogom, ezek szerint olvassa:) Úgy pörögnek a napok, és azon kapom magam, megint eltelt egy év, de az hagyján öregebb is leszek vele! A BG és DG napok több kellemes érzést hagytak bennem mint rosszat. Örültem, hogy sokan visszajöttek egy desszert után, hogy ilyen jót még nem ettek, örültem, hogy végig kóstolták a blogtársak is, akiknél a két fiú ételeit emelném ki (zöldséges lasagne és vietnámi tekercs Lorientől és Horasztól), többiek is persze baromi jók voltak, de személy szerint nálam ők vitték a pálmát. Francokat, most jut eszembe Gabojsza töltikéje! Hú az is elférne vasárnaponként az asztalon!:)
A téli desszert sikerén felbuzdulva került elő megint ez a kombináció némi könnyedséggel, és más jellegű fűszerekkel a pultba. Nekem nagy kedvenc a kókusz, és ridegen hagy az is, hogy a kókuszgolyó, nem más, mint a "nemes hulladék". Vagyis szinte minden sütemény, szelet, tortaszél összegyúrása, amit ki nem lehet dobni. Olyan, mint a párizsi, de legalább tényleg jó alapanyagból van összegyúrva.
beindultam, mert pár hetes munkával összeállt végre az operaszeletem, a sabayonos mogyorós tortaszelet, fejben már áll össze a rózsavizes epres tortaszelet, a somlói galuska, és még ezer egy, holnaptól két napig pedig a fagyiba osztottam magam, és előálltam pár gondolattal, mint a paszternákos barack, az édesköményes ananász, a kaliforniapaprikás karamell fagyi, készítenék én még vodkás uborkát is a személyzetnek, hogy jó legyen a kedv:) nem is sorolom nyár van, egy kicsit lenézünk a Balatonra is, és már számolom vissza a napokat...szeretnénk semmit se csinálni, ránk fér. Tipikus lett nagy teraszunk, és alig van időnk kiülni napozni hétvégén...ezért kényszerpihenőre utaltuk magunkat.
Szóval az új kis kókusz toronynál nem lettek nagy változások, szerették a vendégek azt a kókuszmousset amit télen is készítettem, csak ehhez egy mangós-maracujás töltelék került, sok-sok fűszerrel (csillagánizs, vanília, szecsuáni bors, fahéj, kardamom, gyömbér) és mangóval készült csokoládés tejszínkrém. Igaz egy hete nincs a cukiban, az ok pedig az, hogy valószínűleg átvariálom tortaszeletté. Valamiért a közönség jobban viszi szeletben, mint formában, sőt azzal, hogy a feketeerdőn például megnöveltem a habot, pörögnek a tányérok vissza a feltöltésért...szeretjük a nagy adagot? nem hiszünk a kevesebb néha többen? nem tudom, de kíváncsi leszek mit fognak hozni az új adók. Azt mondta Mihályi Laci, hogy a cukorra úgy kell tekintenünk mint a fűszerre, hozzátenném mint az aranyra. Bár én mellőzöm ahol tudom, sokszor használom tényleg csak fűszerként.
Mostanában kiállok a pultba is dolgozni, sokan jönnek, kell a segítség, nekem meg jó kiszakadni a műhelyből (kezdtem megbutulni a fehér csempétől). És néha azért elgondolkodom, de rátok hagyom a választ: Egy tányérra átlagosan két sütemény kerül (tortaszelet és egy krémes a klasszikus) és nem meglepő az sem, hogy ehhez előételként egy fagyikehely társul, vagy francia desszerttel zárják le. Mi itthon ha egyet elfogyasztunk ketten már kidőlünk. Van határ? Logikus, egészséges, minőségi vagy mennyiségi, vagy élvezeti határ, hol a habzsolás? Háborúban is mindig jól fogyott az édesség azt mondják.

14 megjegyzés:

  1. Mostanában én is sokkal mértéktartóbb tudok lenni az édességgekkel. Imádom, szó se róla, de néha a kevesebb több! (nálam is)
    Remélem a nyáron tényleg visz az útunk Érd felé...

    VálaszTörlés
  2. Na-na, ne szaladjunk úgy, mi is volt azzal a kaliforniapaprikás karamellfagyival? Elfelejtetted kifejteni. :)

    VálaszTörlés
  3. Ezek a fagyik nagyon jól hangzanak, szerintem ezeket én is halmoznám, amíg a tölcsér vagy kehely bírja ;) A paprikás karamellfagyi engem is érdekelne. Külön készítesz hozzá karamellt, vagy a paprikapürét főzöd el szép lassan és így kap karamelles ízt. Utóbbit nagyon kedvelem, bár ez gondolom látszott is a múlt héten nálam.

    Sütik terén nem vagyok a legjobb mérce mivel annyira nem vagyok édesszájú. Én spec. félretolom a tejszínhabot, vagy eleve ki sem kérem. Szerintem a méret ill. forma a vendégkörtől függ - én spec. jobban szeretem az ilyen szépen megformált/megkomponált sütiket, mint a szeleteket. A Tieid pedig egyébként is mindig nagyon csinosak.

    VálaszTörlés
  4. Mi útba ejtettük pár hete a cukrászdát, és bár a lesérült lábam miatt csak kívülről láttam, de zsákmányoltattam néhány sütit. Hárman ettünk hármat, persze a másik tányérját sem hagytuk érintetlenül, és igazán jók voltak. Legközelebb, remélem már bent eszem mondjuk fagyit.;)

    VálaszTörlés
  5. No, ma találkoztunk, bár nem tudsz róla (én voltam a terjedelmes, izzadt pók délután, aki az opera mibenlétéről kérdezgetett és lefotózta a fogyasztott sütiket).
    Mikor végeztem, el akartam mondani (aztán letettem róla, éppen csomagoltál), hogy finom volt az opera, de azért volt valami nehezen meghatározható hiányérzetem. Pl. egy olyan lekvár (és belőle a jelenleginél picit több), ami kontrasztosabb a krém ízével, dobhatna rajta. Keserű narancs, birs, ilyenek jutottak eszembe.
    Más: nem lehet picit kisebb sütiket is készíteni? Szerintem jó lenne, ha többet meg lehetne kóstolni az újdonságokból - kissé olcsóbb darabáron, lehetőleg -, mert ebből a méretből nekem már kettő is bőven sok volt, elvinni meg ilyeneket nem szeretek a leendő zúzódás miatt.
    A mákos-barackos-vaníliás nagyon jó, fantasztikus, amikor kibuggyan belőle a homogén lekvár. Azt hittem, valami egyszerűbb dolog belül, igazi meglepetés volt.
    És bánatos voltam, hogy nincs feketeerdő, azt akartam elsősorban megkóstolni. :)

    VálaszTörlés
  6. Hapci: Kiseeebbb adag??? Te vagy az, vagy feltörték az accountod, és most más kommentel a nevedben? ;)

    VálaszTörlés
  7. Ehran: fogyni igyekszem (egyrészt), másrészt a tömény/drága cuccokból szívesen eszem több kisebbet.
    Láttad azt az operát? Legalább 10 deka. Ráadásul ez nem formázott, hanem szeletelt darab, vagyis extra macera nélkül előállítható lenne kifele méretben.
    OFF: Angéla nagyon csinos.

    VálaszTörlés
  8. Szia Angela!

    Olvastam az egyik postodban, hogy nincs cukrász végzettséged (mellesleg ezen nem is annyira lepődtem meg, a jelenlegi hazai oktatás színvonalát tekintve).
    Először is gratulálni szeretnék, gyönyörűeket alkotsz (és finomakat is, tesztelve!).
    Másodszor pedig szeretnék tanácsot kérni tőled, hogy hogyan indulhatnék el hasonló "karrier" felé, mint te. Én előzsűri ugyan egy cukrásziskolát, de annyira kiábrándító volt, hogy nem csináltam végig. Csak hobbiból sütök otthon, francia és angol könyvek (blogok) alapján. Kb ez a szint a célom, amit nálad is látok. Jelenleg nem tudok külföldre utazni tanulni, mert be kell fejeznem a főiskolát, de már nézegettem ígéretes intézményeket (Bécs, Párizs).
    szóval ha tudnál tanácsot adni, megköszönném. Az emal címem: medgyasszaydori@gmail.com
    Üdvözlettel
    Dóri

    VálaszTörlés
  9. Hapci: Ezt nem, a BG-n a Mihályi Laciét kóstoltam emlékeim szerint. De a fekete erdőt, a karamellás szeletet, és a barackos mákos csodát kóstoltam, és szerintem rendben volt a méret.

    VálaszTörlés
  10. Ehran: pardon, ha nem volt világos, csak az operát találtam nagynak.

    VálaszTörlés
  11. Hello Mindenki,

    nem tűntem el, csak megnyaraltattam magamat:)
    Akkor szép sorjában mindenkinek:

    Reni, örülök, hogy ízlett minden, csak azt sajnáltam, hogy nem futottunk össze.:)
    Ehran, KK, abban a pillanatban bemegyek a fagyiba, ha lesz időm, mire hazajöttem ma egy remek hír fogadott, úgy néz ki és ha belegebedek is a legjobbat hozom ki, hogy a nespressonak készíthetek desszerteket, a kitaláló Csaba, elmondta miket szeretne a többit rám bízta. Ma tiszta hülye is vagyok emiatt. Jár az agyam, a héten el kell kezdenem 8 desszert és kőkemény prezentálások. Drukkoljatok!:)
    Hapci, én pontosan tudtam ki vagy, vagyis sejtettem...;) csak nem értem az "inkognitó" okát. Kiszúrom az ilyet, nő vagyok. Volt egy kis pálinka hiányom azért nem kaptál, most már van:)
    Az opera aznap került ki elsőre, mindig be kell lőnöm az adagot is, pl. a feketeerdő azóta nagyobb lett,az operát pedig kisebbre vettem, az árakat viszont nem én szabom meg, van nekem ám főnököm:) De egyre többen panaszkodnak erre, más helyeken olcsóbb?:S

    Dóri,
    nem próbáltál meg elmenni gyakorlatra valakihez? Mihályi, Kolonics? Hozzánk?:) megkérdezhetem bent jó kézre mindig szükség van...:)
    Köszönöm.köszönöm igyekszem!;)

    VálaszTörlés
  12. Bocsi, nekem csak egy kérdésem lenne.
    Egy fagylalt receptben a cukrozott tejnek egy részét ki lehet cserélni pl. mascarponéra, hogy ne legyen nagyon édes a recept?
    gambas

    VálaszTörlés
  13. Én csak akkor jöttem rá, hogy ki vagy, mikor az operára azt mondtad, most csináltam... és nem vagyok túl barátkozós természetű... :)
    Az árak szerintem rendben vannak (a sztenderd Pataki sütikhez képest, mivel már azok is elég drágák). Bennem valahogy az van, Érden picit olcsóbb lehetne az árszint. Annak kevésbé örültem, hogy a pultban 700 Ft volt kiírva a mákos-barackosra, a blokkon meg 800 szerepelt.
    Legközelebb kérek egy feketeerdőt és bemutatkozom...

    VálaszTörlés