Elsőre nem mindig sikerül(het)

Ma belefutottunk abba, amire nem annyira számítottunk Rolival. Nem tudom mire lehetne fogni, a sok vendég, a konyha kellemes melege (kb. 50fok), hogy nem gondoltuk át rendesen, vagyis én, mert a jegyzetelésem, a tálalási rajzom is valahol elveszett...pedig eddig vasárnapra, már ott volt a kis füzetemben, lerajzolva, mit képzeltem bele, a mennyiségek utána következtek (sőt a desszertek kiegészítő elemei már átestek az első kóstoláson)...most ez elmaradt, és néztünk is nagyot délután. Ki kellett mondani: ez nem jött be.
Kísérleti fázisok mindig vannak, nem vagyunk profik. Így volt a túróalagúttal (bazsalikom pesto nem tetszett máshogy ízesítettem), a császármorzsánál (Roli több tejet kívánt a tésztába mikor vajon átforgatta), a citrompudingnál (krémesebb állag), a darapuding (szenvedtünk az idei barackkal, hogy ízesebb legyen), a kecskesajt fagylalttal (ami először angolkrémen alapult első nap, aztán magamon is csodálkoztam hogy mertem fagylaltot gyártani, joghurt alapon...de bejött...és innen is hálás vagyok Viktornak, hogy tippet adott mi mehetne bele, de a többit ránk bízta, sőt a mézzselé egyszer erős lett egyszer túl gyenge és harmadszorra kaptuk el a fonalat), és most jött a rizskoch újragondolása...
Szóval korántsem úgy zajlik, hogy én kitalálom, aztán csodát művelünk. Sőt utolsó pillanatban mindig eszembe jut valami, és a lehető legnagyobbra nyitott szemekkel nézek Rolira, hogy léccci, tök jó lesz...érzem;)
Ez ma nem jött be. Gondoltam legyen rizskoch, de ne olyan, mint a menzán. Csináljunk jót, legyen levegős, habos, könnyű, ne száraz tojásos...legyen rajta málna hab, és tonkababos fehércsokoládé sodó. Jó ötletnek tűnt, el is készítettük. Aztán tányérra tettük és megijedtünk.
Először is, a habot keresztbe is tehettük volna és máris úgy nézett volna ki, mint egy kórház jel. Ilussal (Balázs feleségével) meredten néztük a tányért, mert tök fehér volt a desszert. Rolin most először láttam, hogy elbizonytalanodott, én pedig szabályszerűen kétségbe estem. A málna velő elfogyott, így Roli csinált egy baromi jó epret..de azt így se úgyse tudtam belegondolni, a sodó jó, de a tálalást rontja, a rizskoch...az meg...menzás, húh de nagyon.
A fenébe...nem jött be. Szabadnap volt, én persze bementem (senki nem érti, de én sem értem magam :) ), így strand szettben magamra kaptam egy kötényt és próbáltam erősnek tűnni. Nem baj, összehozzuk, az ízek maradnak, de másra lesz itt szükség. 5 perc múlva már előálltam egy ötlettel, ami először felborította az egész koncepciót, de estére megnyugodtunk. Van amikor úgy érzed, ennek így kell történnie, ilyennek kell lennie, és nem akarod elengedni. Rájöttem a kétségbeesésnek itt nincs helye. Azok a megérzések nem véletlenül vannak. Látva az első tesztes kész tányért, mindig segít továbbgondolni és alakítani egy desszertet. Egyre jobban élvezem, hogy ezt csinálhatom. Amellett, hogy imádom a tálalást is a többi desszertnél. Az a pörgés amikor beindul az ebéd és a vacsora megmagyarázhatatlan euforikus állapotot ér el nálam. Ezt már a Segal vacsorák óta tudom. Valaki elmegy futni a Margitszigetre, én meg szeretek tálalni gyors tempóban. Kinek mi. Ez csak nem bizarr. Annyira.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése