Elkezdődött az iskola, csak az iskolapad helyett márvány asztal felett okosodom...
Otthon mindig nyaggattak, hogy legyen már egy papírom, vagy épp ellenkezőleg a papír semmit sem ér. Én egyet tudtam biztosan, egyszer el fogok menni egy iskolába, de nem otthon. Ennek több oka volt, de a lényeg, hogy úgy érzem nem hiába vártam erre, mert egy kötelező körnek éreztem azért mégis csak legbelül, úgy néz ki megérte és álomszerűvé vált.
Második héten megkérdezte a Tanár mi a fenét keresek itt, látja a technikámon, hogy én ezt már mind tudom. Ebből aztán egy egész kis fél órás beszélgetés lett ahol elmondtam ki vagyok, miért vagyok itt és miért jó ez nekem. Egyrészt, mert tanulni sosem árt, és igenis vannak lyukak a tudásomban, és ő ezt nem tudja, de lehet, hogy elméletben tudom, de a könyvekben sosincs szó a gyakorlatról. És bár lehet, hogy technikailag semmi kifogásolni valót nem lát, én azért minden alkalommal totál rácsodálkozom olyan módszerekre, amit úgy tudnék megfogalmazni, hogy a könyvben a sorok között van és azt eddig nem láttam. Másrészről, ezt nem mondtam neki, ez nekem mindennél fontosabb, az az önigazolás. Jó érzéssel tölt el, (igazából fenomenális), hogy mikor készítünk valamit tudom, hogy mikor, miért és mit. És ez erősít. Hogy azért nem hiába ültem én a könyvek felett, és nem hiába 4 évig otthon, munkahelyen, főzőiskolában tanítottam, készítettem, megrajzoltam, kiviteleztem, ésatöbbi...nekem ez nagyon kellett.
És akkor június végén, elmondhatom tessék hivatalos cukrász vagyok. Régen másokért akartam, mert annyira éreztem az elnyomást, most már magamért, és így sokkal szórakoztatóbb. Az megint más kérdés, hogy a suliban múlt héten Pascal Tepper tartott kenyér kurzust, és egy terem választott el minket, ahova azért én szünetben nyilván beszöktem. És megállapítottam, hogy csodálom azokat akik kenyeret sütnek, nekem meg elég az az öröm ha megehetem. A kurzus alatt jön még Christophe Michalak is...például.:)
Mikor ideköltöztünk Tel Avivba, az uram unokatestvére hozott nekem egy bizonyos kuglófformát. A bizonyos azt jelenti, hogy évek óta álmodoztam róla, de annyira drága volt külföldről megrendelni, hogy le is tettem róla...aztán felfedeztem Haifán, el sem hittem, hogy ráadásul az eredetit lehet itt kapni, de épp nagy bevásárlásban voltunk, és rohannunk kellett, így maradt a kirakatban. Aztán a lakásavatón ő volt számomra az est fénypontja....:)
GESZTENYEKRÉMES RIBIZLIS KUGLÓF CSOKOLÁDÉVAL
140g vaj
100g cukor
60g tojássárga (kb. 3 db)
90g tojásfehérje
70g cukor
95g kézmeleg tej
190g liszt
6g sütőpor
200g gesztenye paszta (Bonne Maman közismertebben a lekvár márka)
150g fagyasztott ribizli
A vajat a cukorral krémessé keverjük. Hozzáadjuk fokozatosan a tojássárgát. Egy másik száraz tálban felverjük a tojásfehérjét, hozzáadva szintén fokozatosan a cukrot. Óvatosan beleforgatjuk a habos vajaskrémbe. Majd vékony sugárban hozzácsurgatjuk a tejet, két részletben beleforgatjuk a szitált sütőporral elkevert lisztet. Végül a gesztenyét és a fagyasztott ribizlit. Fontos hogy a ribizli fagyott legyen, mert így nem színezi el a tésztát, és szép kis piros pöttyök lesznek egy absztrakt színkeverék helyett mikor felszeleteljük. Nekem a formám nagysága miatt 160 fokon sütve egy óra alatt lett kész. De adagolhatjuk kisebb formákba és akkor felére lecsökkentjük a sütési időt. Ne akarjuk azonnal kivenni a formából, könnyen megtörhet, várjunk még kihűl. És ha nem vagyunk abban biztosak, hogy szuper tapadásmentes formánk van, akkor kenjük ki vékonyan vajjal.
Az uram kérésére egyszerűen csak felolvasztottam egy kis étcsokoládét, hozzáadtam 2 tk. mogyoróolajat és azzal csurgattam végig miután kihűlt. (Így a csokoládé azonnal megkötött rajta és ropogott mikor ettük)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gesztenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gesztenye. Összes bejegyzés megjelenítése
(ibolyás) GESZTENYE TORTA (szederrel)
Nem tudom otthon is úgy esik, mint itt Szlovéniában, egy biztos itt tényleg olyan, mint ha Holle anyó rázná a dunyhákat. A tökéletes hangulathoz már csak egy kandalló hiányzik, de ne legyünk ugye telhetetlenek...
Túl vagyok az első szűz havas élményemen, ha snowboardozni nem is tudok benne úgy, a cirkuszi bukfenc bajnokságon már simán döntőbe jutnék. Jobb is itt a meleg hüttében, egy pohár Merlot-val (elmúlt dél már szabad ugye)
Édes élményekről nem tudok beszámolni, pedig szerettem volna nagyon is, még teszek egy utolsó kísérletet a google-ba hátha találok valamit, és lecsapok rá mielőtt hazaindulunk.
A következő megállapításra jutottam, nálunk egyáltalán nem rossz a helyzet. Mármint ami a szállodák édességfelhozatalát illeti. Nálunk legalább nincs túlbonyolítva és a "tutira" mennek. Három estén keresztül abban reménykedtem az ötcsillagos svédasztalos vacsoránál egyszer csak lesz palacsinta. Nem akartam én sokat, egy kis lekvár és már boldog ember lettem volna, maradt a sajt és külön kérésre lekvár. Ugyanis, lehet, hogy 15 féle sütemény volt (ebből igazából 5, csak másképp volt díszítve,cseles), de ez mind egytől egyik ehetetlen volt. Nem vagyok én sznob, ha unatkozom, vagy épp tanulok, tudok én áztatott fahéjas pászkát magamba tömni, és nincs jobb a túró rudinál a hazai piacon, de! Tényleg elgondolkodtam egy pillanatra, hogy miért? Miért nincs kétféle sütemény, de abban nem hulala van és lékötő, margarinkrémmel (ne nevezzük vajnak)...A mennyiség, minél több, kell, mindenből. Persze, hogy első nap mi is beleestünk ebbe a hibába, ki nem? De ott is hagytuk...:) És fintorgás helyett, megtaláltam a módját, hogy jól zárjam le a a vacsorát, és ezzel együtt elraktároztam, nem olyan rossz a helyzet itthon, sőt.:) Azért maradok a saját süteményeknél ha tehetem, és a gesztenye muffin ugye meg volt az utóbbi posztban, a maradékból, de itt az ami tulajdonképpen készülni akart, és végül el is készült:
Nem biztos, hogy a legjobb nevet adtam neki, de ebben sosem voltam túlzottan jó, ha a teljes nevét kellene leírni valahogy így hangozna: ibolyás tejcsokoládé mousse pörkölt ropogós kakaóbabbal, fanyar szeder raguval gesztenye piskótán. Ennyi karakter szerintem nincs is a címre. Viszont megkaptam, hogy máshogy is díszíthetnem a tortákat. Amire azonnal rá is vágtam, csak egy márványlapra van szükségem, Úgy érzem, ami késik nem múlik ;)
Amire érdemes figyelni:
IBOLYÁS GESZTENYE TORTA SZEDERREL (20×20 cm keret)
Gesztenyepiskóta:
105g tojás (2 nagyobb)
50g cukor
150g gesztenyemassza (cukrozatlan)
70g mandulaliszt
1/2 vaníliarúd
2,5g sütőpor
Egy mély tálba a tojásokat, a cukorral és a vaníliarúd kikapart belsejével fehéredésig habosítjuk. Majd óvatosan több részletben hozzáadjuk az összetört gesztenye masszát alacsony fokozaton. Belekeverjük a sütőporral elkevert mandulalisztet és egy torta keretbe/karikába (én szögleteset használtam, és az oldalát vékonyan kivajaztam) töltjük. Alulra elég a szilikonos sütőpapír, mivel annyira "nehéz" nem fog kifolyni a keretből. 180 fokon 15perc alatt megsütjük, szúrópróbával ellenőrizzük, majd hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük a szederragut:
250g szederpüré
2g pektin
25g cukor
1 csavarintás limelé
A cukrot elkeverjük a a pektinnel. A szederpürét egy csavarintás limelével elkezdjük melegíteni és ha már kezd melegedni kézi habverővel hozzáadjuk a cukros pektint. Forraljuk 1 percig, majd levesszük a tűzről és a kihűlt gesztenye alapra öntjük, óvatosan. Betesszük a hűtőbe, és amíg elkészítjük a mousse-t tökéletesen "megdermed".
Ibolyás tejcsokoládé mousse kakaóbab törettel:
125g tej 3,5%
2,5g zselatin
170g tejcsokoládé 40%
250g hideg tejszín
1mk ibolyazselé
15g kakaóbab töret
A tejet forraljuk. A zselatint beáztatjuk jéghideg vízbe, majd kicsavarjuk és a tűzről levett tejhez adjuk. A csokoládét összetörjük és ráöntjük a meleg tejet. Hagyjuk egy kicsit állni, majd turmixoljuk össze az ibolyaesszenciával. Ha 30 fokos felvert hideg tejszínnel lazítsuk két részletben egy spatulával (ha már kellőképpen behúzott az alapunk és érezzük, hogy van tartása akkor jó, és keverhetjük hozzá a tejszínt ha nincs hőmérőnk otthon). Szórjuk bele a kakaóbabot is, nem fog lesüllyedni, ígérem:)
A torta alapra töltjük. és hűtőben hagyjuk dermeszteni, vagy ha van hely a mélyhűtőben 2 óra alatt tökéletesre hűl.

- a tésztánál egyedül ott lehet elrontani, ha a tojásokat nem dolgozzuk el rendesen a cukorral, hogy elég levegő kerüljön bele. Mivel liszt nélküli, a kevés sütőpor ugyan emeli egy leheletnyit, de könnyen abba a hibába fogunk esni, hogy nem fog jól átsülni, és bár szottyosra szeretnénk, de az összeragadt és a kellemes lágy állag között ég és föld a különbség:)
- a szederragunál, bármilyen gyümölcsöt is használunk egy pici cukor, mindig kell a pektinnek, mert erre tud rátapadni az apró szemcse és nem lesz csomós egy gyümölcsragunk. A pektinnek három dolog kell, hogy működni tudjon: megfelelő savasság (tehát pl. banán esetén plusz sav kell), hő, és cukor
- most biztosan néznek egy páran, honnan szerzünk otthonra ibolyát, kakaóbabtöretet. De egyre több hely van ahol ezek kaphatók, rendelhetők netről, vagy bioboltokban, és keleti fűszeresnél akadhatunk (rózsára, jázminra, narancsvirágra is)
- a tej alapú mousse-ok nagyon kényesen a hőre, fontos betartani, hogy levegős és könnyű szerkezetű maradjon. Nem lesz ehetetlen ha meleg a tejes csokoládé alap és abba kerül bele a tejszín, de a meleg miatt a tejszín, egyszerűen "felolvad" benne, és fele annyi mennyiséget fogunk nyerni, vagyis mousse nem lesz, max krém.
IBOLYÁS GESZTENYE TORTA SZEDERREL (20×20 cm keret)
Gesztenyepiskóta:
105g tojás (2 nagyobb)
50g cukor
150g gesztenyemassza (cukrozatlan)
70g mandulaliszt
1/2 vaníliarúd
2,5g sütőpor
Egy mély tálba a tojásokat, a cukorral és a vaníliarúd kikapart belsejével fehéredésig habosítjuk. Majd óvatosan több részletben hozzáadjuk az összetört gesztenye masszát alacsony fokozaton. Belekeverjük a sütőporral elkevert mandulalisztet és egy torta keretbe/karikába (én szögleteset használtam, és az oldalát vékonyan kivajaztam) töltjük. Alulra elég a szilikonos sütőpapír, mivel annyira "nehéz" nem fog kifolyni a keretből. 180 fokon 15perc alatt megsütjük, szúrópróbával ellenőrizzük, majd hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük a szederragut:
250g szederpüré
2g pektin
25g cukor
1 csavarintás limelé
A cukrot elkeverjük a a pektinnel. A szederpürét egy csavarintás limelével elkezdjük melegíteni és ha már kezd melegedni kézi habverővel hozzáadjuk a cukros pektint. Forraljuk 1 percig, majd levesszük a tűzről és a kihűlt gesztenye alapra öntjük, óvatosan. Betesszük a hűtőbe, és amíg elkészítjük a mousse-t tökéletesen "megdermed".
Ibolyás tejcsokoládé mousse kakaóbab törettel:
125g tej 3,5%
2,5g zselatin
170g tejcsokoládé 40%
250g hideg tejszín
1mk ibolyazselé
15g kakaóbab töret
A tejet forraljuk. A zselatint beáztatjuk jéghideg vízbe, majd kicsavarjuk és a tűzről levett tejhez adjuk. A csokoládét összetörjük és ráöntjük a meleg tejet. Hagyjuk egy kicsit állni, majd turmixoljuk össze az ibolyaesszenciával. Ha 30 fokos felvert hideg tejszínnel lazítsuk két részletben egy spatulával (ha már kellőképpen behúzott az alapunk és érezzük, hogy van tartása akkor jó, és keverhetjük hozzá a tejszínt ha nincs hőmérőnk otthon). Szórjuk bele a kakaóbabot is, nem fog lesüllyedni, ígérem:)
A torta alapra töltjük. és hűtőben hagyjuk dermeszteni, vagy ha van hely a mélyhűtőben 2 óra alatt tökéletesre hűl.
Címkék:
citrom/lime,
gesztenye,
gluténmentes,
ibolya,
kakaóbab,
szeder,
tejcsokoládé,
vanília
(csokoládés) GESZTENYE MUFFIN (naranccsal)
Nem ennek indult, de ez van mikor új piskóta recepttel kezdek bíbelődni, szóval ebből lesz egy torta verzió is nemsokára:) Addig meg az új kis szerzeményeim a lakásban (az a két cuki szív, nem lehet rá mást mondani), szó szerint megihlettek, és adták magukat, hogy fotózni kell (!)...
Szóval piskóta alap lapul a hűtőben, krém készült és készül hozzá, holnapra...Túl sok lett a piskóta, mi a legkézenfekvőbb? Muffin kapszliba tölteni aztán meglátjuk mi lesz belőle...Liszt nincs benne, de annál több biogesztenyekrém, és hogy ne legyen annyira gesztenye hangulatú került bele ez-az:
Amire figyelni érdemes:
ÉTCSOKOLÁDÉS GESZTENYE MUFFIN NARANCCSAL ÉS VANÍLIÁS FEHÉRCSOKOLÁDÉ HABBAL
Fehércsokoládéhab:
2ek cointreau
500g tejszín
100g 35% fehércsokoládé
1 vaníliarúd
4g zselatin
A tejszínt a vaníliarúd kikapart magjával forraljuk, majd hozzáadjuk az előre hideg vízbe áztatott, és kicsavart zselatint. A tört fehércsokoládéra öntjük, először egy keveset, majd a maradékot, és végül turmixoljuk. Hozzáadjuk a cointreaut-t, és letakarva 12 órát pihentetjük a hűtőben. Másnap a kívánt állagúra felverjük.
Muffin tészta:
310g tojás
150g cukor
450g gesztenyemassza (cukrozatlan)
200g mandulaliszt
7g sütőpor
50g étcsokoládé csepp
Egy mély nagy tálban, a tojásokat a cukorral fehéredésig habosítjuk. Mikor már szinte háromszorosára nőtt és krémes lesz az állaga, akkor óvatosan több részletben alacsony fokozaton hozzákeverjük a gesztenye masszát. Beleforgatjuk az átszitált sütőporos mandulalisztet, és az étcsokoládé cseppeket. Egy muffinfomába, kapszlikkal kibélelve szinte teljesen megtöltjük.
180 fokon 25 perc alatt megsütjük. Szúrópróbát nézzünk, ha nem ragad rá a fogpiszkálóra, vagy grilltűre akkor már ki is vehetjük. Kivesszük a sütőformából, és rácson hagyjuk pihenni.
A muffinok közepét egy kiszúróval (kiskanállal) kiszedjük és beletöltünk egy kevés narancslekvárt. Rányomjuk egy habzsák és cső segítségével a krémet, és roppanós csokoládélappal, kakaóbabbal díszítjük.

- a tojáshabra, és a keverésre (lásd a recept leírásban), mert ettől függ, mennyire lesz lágy a tésztánk, türelmesnek kell lenni, és jól felverni a tojásokat a cukorral, illetve több részletben dolgozzuk hozzá a szárazanyagokat
- a fehércsokoládé hab, krém egy Valrhona tanfolyamon tanult habos krém. Stabil az állaga, nem egy unalmas tejszínhab, lehet ízesíteni (pl. a hideg tejszínt szemes kávéval áztatjuk előtte 24 órát, vagy zöldfűszerrel, de egy kevés alkoholt is megbír) Olyan lesz az állaga, amennyi ideig verjük, selymes, könnyű krém, lehet kanalazni, csőből nyomni, tortát bevonni vele (klasszikus oroszkrémtortánál nagyon szeretem használni)
- fontos, hogy a csokoládé 35%-os legyen, különben nem fog sikerülni, ha nem jutunk hozzá váltsuk át az előző bejegyzésekben megadott számítási segítséggel
- lassabban verődik fel, mint egy rendes tejszínhab, de cserébe sokkal jobb az állaga, és stabilabb, az ízéről már nem is beszélve:)
ÉTCSOKOLÁDÉS GESZTENYE MUFFIN NARANCCSAL ÉS VANÍLIÁS FEHÉRCSOKOLÁDÉ HABBAL
Fehércsokoládéhab:
2ek cointreau
500g tejszín
100g 35% fehércsokoládé
1 vaníliarúd
4g zselatin
A tejszínt a vaníliarúd kikapart magjával forraljuk, majd hozzáadjuk az előre hideg vízbe áztatott, és kicsavart zselatint. A tört fehércsokoládéra öntjük, először egy keveset, majd a maradékot, és végül turmixoljuk. Hozzáadjuk a cointreaut-t, és letakarva 12 órát pihentetjük a hűtőben. Másnap a kívánt állagúra felverjük.
Muffin tészta:
310g tojás
150g cukor
450g gesztenyemassza (cukrozatlan)
200g mandulaliszt
7g sütőpor
50g étcsokoládé csepp
Egy mély nagy tálban, a tojásokat a cukorral fehéredésig habosítjuk. Mikor már szinte háromszorosára nőtt és krémes lesz az állaga, akkor óvatosan több részletben alacsony fokozaton hozzákeverjük a gesztenye masszát. Beleforgatjuk az átszitált sütőporos mandulalisztet, és az étcsokoládé cseppeket. Egy muffinfomába, kapszlikkal kibélelve szinte teljesen megtöltjük.
180 fokon 25 perc alatt megsütjük. Szúrópróbát nézzünk, ha nem ragad rá a fogpiszkálóra, vagy grilltűre akkor már ki is vehetjük. Kivesszük a sütőformából, és rácson hagyjuk pihenni.
A muffinok közepét egy kiszúróval (kiskanállal) kiszedjük és beletöltünk egy kevés narancslekvárt. Rányomjuk egy habzsák és cső segítségével a krémet, és roppanós csokoládélappal, kakaóbabbal díszítjük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)