Ez a hét, talán túlterheltnek volt mondható...vagyis rég éreztem olyat, hogy a kis lábujjamtól a fülemig erős lüktető és húzódó fizikai fájdalmakat észlelek magamon. Most nem tudok másra gondolni, mint mennyire kivitelezhető átaludni a vasárnapot, és este Wang mesternél csillapítani éhségemet, elkerülve a konyhámat. Azt hiszem menni fog...nehezen, de feláldozom magam.
Vasárnap hazajöttem Chamrousse-ból, ahol egy pár napos, és pár hideg..nagyon hideg napot töltöttem fel felvonók, hütték, vagy épp a helyi orvosnál, mert Zs könyöke felmondta a szolgálatot. Már kint jött a hír, hogy S.V. vietnámi vacsorát készít a Standban, legutóbbi 3 hetes élménykörútját és legfőképpen ízvadászatát reprezentálva a tányérokon. Én ezt úgy vészeltem át (mivel 1000km-et nem tudtam hipphopp leküzdeni), hogy helyi salátát, a kötelező sült krumplit majszoltam, és szemeztem a fekete áfonyás tortácskával a francia Alpokban. Akkor eszméltem rá ugyanis, hogy szilveszter óta nem voltam konyhán. Hétfőn mikor feldogoztam a busz út fáradalmait (sosem fogom megérteni, miért kínozzuk magunkat, ráadásul önszántunkból!) kicsit meghökkentem, hogy a naptárban nincs semmi tenni való a hétre...így visszagondolva, nem is értem, hogy gondoltam ezt. Egyetem első hete, a kötelező megjelenés, és feltérképezés, hogy mire NEM járunk be. Munka (most egy kicsit van ilyen is), ahol folyamatos a brainstorming és a meeting, az utóbbit sosem fogom szintén megérteni. Ennyi energiabefektetéssel, akár lehetne kávé&cigi szünet is. Van aki egyszerűen bullshit bingonak nevezi.:)
És jött a telefon, hogy helyzet van. Elő a késsel, a szorgos kis kézzel, mert T-system Farsangi bál lesz szerdán, és Szombaton
Operabál...
T-system Bábel kezei alatt
Reggel 8, és én már kedvezményes jegyet váltottam, mert 7től általában már kezdődik a munkafolyamat, beálltam a sorba. Amellett, hogy az Arena Catering konyhájában már javában készültek az Operabálra, a Farsangi bál utolsó mozaik kockái kerültek a helyükre. Külső szemmel határozottan állíthatom hihető a káosz elmélet, legalábbis a mérgezett egérként ugráló séfkabátosok apokalipszist váró hangulata felettébb szembetűnő. De nem, minden határozott és előre komponált. Mindehhez kell egy jó irányító, sok szorgos segéd, és a hangyaboly máris működőképes és folyamatos láncolatok kapcsolatává válik. Ilyen mennyiségű étellel még sosem találkoztam, keringtem én egy fél óráig, mire sikerült beállnom a gépezetbe és persze már rutinosan kanalat ragadtam magamhoz, hogy amit érek abba én bele fogok kóstolni, amit lehetett lejegyzeteltem amit nem talán még azt is:).
Kóstolásaim egyik vicces pillanata volt, mikor elhaladtam egy kondér mellett és biztosan állítottam S.V. termékről van szó, még a petrezselyemgyökér levesnél sem esett le, hogy Zsófi könyvének ételeit kóstolom...aztán előkerült egy cheese cake és akkor leesett, hogy az Arena az ő ételeit készíti el. Előnyben vagyok, mert 3 ételről már biztosan állíthatom, hogy finom és el kell készíteni itthon is.
3óra tájékán, mikor már mindegyik szakácsot kifaggattam és az operabálos feladataimmal végeztem (karfiol és szendvics, még több szendvics) , főleg a Kistücsöknél időztem sokat, mert a DG gálán sem sikerült már náluk ennem és egyik kedvenc éttermem a vezérelvük alapján, már csak el kellene jutni oda, de a lényeg...elindult a karaván a kitelepülés. Képzeljünk el hatalmas rekeszeket, nem nem annál is többet és nagyobbakat, ami 500 vendégnek 5 étterem képviseletében elegendő mennyiség. Elmondom, nem lehet elképzelni...
Roland (az Aréna séfje) volt a felelős a teljes kiszállításért, az összehangolt munkáért, az alapanyagok biztosításáért. Ő az aki a konyhában egy nap biztos lefut 100km-t... Valljuk be, egyrészről bele sem gondolunk, hogy amit felszolgálnak nekünk az milyen áldozatos munka eredménye, vagy persze bele sem akarunk gondolni, mert a végeredmény érdekel. De a végeredmény 2-3 nap napi 12-16 óra munkája. Ami párosul egy mérhetetlen mennyiségű adrenalinnal, mert még a legjobb séfek arca is lefagy mikor az első kör étel kikerül a kezei közül, és magabiztosság ide vagy oda a vendég dönt és ítél.
A kitelepülés előtt tudtam meg, hogy végül nem Zsófi ételeinél fogok segédkezni, hanem a Bábelhez osztottak be. Egy kicsit szomorkodtam, és bevallom féltem is, mert teljesen új brigádhoz csapódtam így. Én pedig szeretem a már meghitt és ismert, nyugodt környezetet..Érdekes, 2 alkalom Roland, Krisztián mellett elég volt nekem ahhoz, hogy felengedjek és minden rezdülésüknél tudjam mire gondolnak, mit várnak el. Másfelől viszont tomboltam az örömtől is, hogy a Bábelhez osztottak be. Ugye ez vicc? A Bábel? Sikerült annyira rástresszelnem, hogy megszólalni sem tudtam, illetve ha igen, merem állítani hülyeséget beszéltem. Azt hiszem a csúcspont akkor jött, mikor kiderült ki kell mennem a vendégek elé, és azon kezdtem sopánkodni a tulajnak, hogy én így nem állhatok ki, nem megfelelő a szett (se szakácskabát, inkább voltam konyhás néni, nem tudtam hogy a háttérből ki is kell vinnem az ételeket) és amúgy is....ő meg mosolyogva (és szemmel láthatóan arcára írva a : "de aranyos" kifejezés) elhitette velem, hogy jól nézek ki. Talán legközelebb jobb lenne a libamájról társalogni vele....:) Nálam minél nagyobb a nyomás, és ezt itt egyre inkább tapasztalom , annál jobban géppé egy zombivá válok, végig gyomorgörccsel és legbelül szó szerint ki tudok borulni, hogy ha a balzsam pötty akár fél milliméterrel is odébb kerül.
-->
De stressz ide vagy oda, mégiscsak a világon az egyik legjobb érzés, hogy kikukucskálva azt látom, mindent visznek, mindenkinek örömkönny csordul ki az arcán az ételek varázsától és nem szégyen 3szor is visszajönni egy libamáj falatkáért. Akkor ott olyan boldogság fut végig rajtam, pedig tudom, nem én készítettem, de egy picikét mégiscsak a részesévé válhattam...Megérte, pedig 16 óra munka után fáj már a hát, fáj az élet is, de beülve az autóba csak a jó pillanatokat látom. A Bábel ezen az estén mindent vitt nem győztünk után gyártani, és nem egy vendég jött vissza halkan suttogva, hogy esetleg, bár már desszert van, de a levesből...talán ha egy kis libamáj maradt e...persze csak ha nem gond. Nem volt gond:)
Persze a nagy munka közben, van mindig idő 2 nagy levegővételre is. Előétel lefutása és a leves kiadása után általában van...úgy 10perc, hogy pihenjünk. Én ezt arra használtam, hogy megnézzem a többieket vagy belelessek az aktuális programba,körbe-körbe futkorásztam az 5 étterem között. Azt hiszem nem csoda, hogy egy körül mikor leültem (a legrosszabb döntés) éreztem az agyhalál állapotát, és egy jó öt perces beszélgetést tartottam magammal, hogy nekem innen most fel kell állnom. Hihetetlen fizikai megterhelés, és ehhez hihetetlen erőnlét és fokozatos megszokás kell, hogy valaki ezt folyamatosan csinálhassa.
Elgondolkodom néha azon is, néha....állandóan, mekkora lehetőség került a kezembe. Se szakmai végzettségem, se háttér, egy nagy adag bizalom felém, amit remélem jól használok, és nem bánnak meg engem. Volt bennem egy rossz érzés, hogy majd nem értik mit keresek közöttük, mégis mi a fenét akarok, de mindenki szeretettel és nyitottsággal fogad. Megértik, és tetszik nekik a pályamódosítási szándékom, és rengeteg jó tanáccsal, tapasztalattal, konyhai fortélyokkal látnak el. Azt hiszem most nincs nálam szerencsésebb ember...
És lássuk mit ettem, vagyis...mit ettek:) :
Bock Bisztró
- Téli fagylalt avagy a hurka fagyi (először szó szerint megijedtem, de kiderült nem hideg, meleg véreshurka gombócok jégsalátával)
- Kocsonya töltött sertéslábbal
- Ízes disznótori leves
- Kifordított töltött káposzta (egy pirított kenyérbundába képzeljük el a határozott magyaros ízvilággal megáldott tölteléket közepén egy káposzta alagúttal)
- Szalakáli krémes (ahol megvádoltam a séfet, hogy ellopta a nagymamám receptjét:), igazi békebeli kockakrémes)
Bábel delicate
- Préselt libamáj és füstölt angolna Granny Smith almával (sikerült annyit falatozni a levágott ki nem adható részekből, hogy jelenleg libamáj fóbiám van)
- Tárkonyos halleves rákgaluskával (mennyeien kellemes enyhén paradicsomos és tárkonyos ízvilággal, és a rákgaluska...azt volt a csúcspont)
- Tengeri sós karamellás tortácska mascarpone habbal
Csalogány26
- Görögdinnye paradicsom zselé sonkahabbal és parmezán ropogóssal (rétegenként pohárban, ahogy kóstoltam folyton a vodka ízt hiányoltam, de minden réteg önállóan is megállta a helyét)
- Sárgaborsó krémleves füstöl hallal és pezsgőhabbal
- Kadarkás borjúnyelv snidlinges törtburgonyával és libamáj coulis-val
- Szarvasgombás diókrém friss sajttal és vaníliás sülttökkel, olívás csokoládé öntettel ( a legmerészebb pohárdesszert amit eddig ettem, a könnyem is kicsordult, olyan sokkot kaptam, hogy nem bírtam megszólalni...vagyis folyamatosan azt hebegtem istenem, de finom)
Kistücsök
- Balatoni fogas ikrás dióolajjal, téli salátával
- Csicsóka krémleves libahússal
- Rozmaringos süldő tarja burgonya „főzelékkel” (már csak a burgonya főzelék miatt is érdemes elmenni egészen Balatonig...)
- Mogyoró torta
Aréna Catering és Mautner Zsófia (Chili & Vanília)
- Fűszeres paradicsomkrém, kecskesajtos háromszög
- Petrezselymes petrezselyemgyökér leves
- Kókusztejes csirkecurry thai sült rizzsel
- New York sajttorta brüsszeli módra
