Otthon mindig nyaggattak, hogy legyen már egy papírom, vagy épp ellenkezőleg a papír semmit sem ér. Én egyet tudtam biztosan, egyszer el fogok menni egy iskolába, de nem otthon. Ennek több oka volt, de a lényeg, hogy úgy érzem nem hiába vártam erre, mert egy kötelező körnek éreztem azért mégis csak legbelül, úgy néz ki megérte és álomszerűvé vált.
Második héten megkérdezte a Tanár mi a fenét keresek itt, látja a technikámon, hogy én ezt már mind tudom. Ebből aztán egy egész kis fél órás beszélgetés lett ahol elmondtam ki vagyok, miért vagyok itt és miért jó ez nekem. Egyrészt, mert tanulni sosem árt, és igenis vannak lyukak a tudásomban, és ő ezt nem tudja, de lehet, hogy elméletben tudom, de a könyvekben sosincs szó a gyakorlatról. És bár lehet, hogy technikailag semmi kifogásolni valót nem lát, én azért minden alkalommal totál rácsodálkozom olyan módszerekre, amit úgy tudnék megfogalmazni, hogy a könyvben a sorok között van és azt eddig nem láttam. Másrészről, ezt nem mondtam neki, ez nekem mindennél fontosabb, az az önigazolás. Jó érzéssel tölt el, (igazából fenomenális), hogy mikor készítünk valamit tudom, hogy mikor, miért és mit. És ez erősít. Hogy azért nem hiába ültem én a könyvek felett, és nem hiába 4 évig otthon, munkahelyen, főzőiskolában tanítottam, készítettem, megrajzoltam, kiviteleztem, ésatöbbi...nekem ez nagyon kellett.
És akkor június végén, elmondhatom tessék hivatalos cukrász vagyok. Régen másokért akartam, mert annyira éreztem az elnyomást, most már magamért, és így sokkal szórakoztatóbb. Az megint más kérdés, hogy a suliban múlt héten Pascal Tepper tartott kenyér kurzust, és egy terem választott el minket, ahova azért én szünetben nyilván beszöktem. És megállapítottam, hogy csodálom azokat akik kenyeret sütnek, nekem meg elég az az öröm ha megehetem. A kurzus alatt jön még Christophe Michalak is...például.:)
Mikor ideköltöztünk Tel Avivba, az uram unokatestvére hozott nekem egy bizonyos kuglófformát. A bizonyos azt jelenti, hogy évek óta álmodoztam róla, de annyira drága volt külföldről megrendelni, hogy le is tettem róla...aztán felfedeztem Haifán, el sem hittem, hogy ráadásul az eredetit lehet itt kapni, de épp nagy bevásárlásban voltunk, és rohannunk kellett, így maradt a kirakatban. Aztán a lakásavatón ő volt számomra az est fénypontja....:)
GESZTENYEKRÉMES RIBIZLIS KUGLÓF CSOKOLÁDÉVAL
140g vaj
100g cukor
60g tojássárga (kb. 3 db)
90g tojásfehérje
70g cukor
95g kézmeleg tej
190g liszt
6g sütőpor
200g gesztenye paszta (Bonne Maman közismertebben a lekvár márka)
150g fagyasztott ribizli
A vajat a cukorral krémessé keverjük. Hozzáadjuk fokozatosan a tojássárgát. Egy másik száraz tálban felverjük a tojásfehérjét, hozzáadva szintén fokozatosan a cukrot. Óvatosan beleforgatjuk a habos vajaskrémbe. Majd vékony sugárban hozzácsurgatjuk a tejet, két részletben beleforgatjuk a szitált sütőporral elkevert lisztet. Végül a gesztenyét és a fagyasztott ribizlit. Fontos hogy a ribizli fagyott legyen, mert így nem színezi el a tésztát, és szép kis piros pöttyök lesznek egy absztrakt színkeverék helyett mikor felszeleteljük. Nekem a formám nagysága miatt 160 fokon sütve egy óra alatt lett kész. De adagolhatjuk kisebb formákba és akkor felére lecsökkentjük a sütési időt. Ne akarjuk azonnal kivenni a formából, könnyen megtörhet, várjunk még kihűl. És ha nem vagyunk abban biztosak, hogy szuper tapadásmentes formánk van, akkor kenjük ki vékonyan vajjal.
Az uram kérésére egyszerűen csak felolvasztottam egy kis étcsokoládét, hozzáadtam 2 tk. mogyoróolajat és azzal csurgattam végig miután kihűlt. (Így a csokoládé azonnal megkötött rajta és ropogott mikor ettük)
