(ibolyás) GESZTENYE TORTA (szederrel)

Nem tudom otthon is úgy esik, mint itt Szlovéniában, egy biztos itt tényleg olyan, mint ha Holle anyó rázná a dunyhákat. A tökéletes hangulathoz már csak egy kandalló hiányzik, de ne legyünk ugye telhetetlenek...
Túl vagyok az első szűz havas élményemen, ha snowboardozni nem is tudok benne úgy, a cirkuszi bukfenc bajnokságon már simán döntőbe jutnék. Jobb is itt  a meleg hüttében, egy pohár Merlot-val (elmúlt dél már szabad ugye)
Édes élményekről nem tudok beszámolni, pedig szerettem volna nagyon is, még teszek egy utolsó kísérletet a google-ba hátha találok valamit, és lecsapok rá mielőtt hazaindulunk.
A következő megállapításra jutottam, nálunk egyáltalán nem rossz a helyzet. Mármint ami a szállodák édességfelhozatalát illeti. Nálunk legalább nincs túlbonyolítva és a "tutira" mennek. Három estén keresztül abban reménykedtem az ötcsillagos svédasztalos vacsoránál egyszer csak lesz palacsinta. Nem akartam én sokat, egy kis lekvár és már boldog ember lettem volna, maradt a sajt és külön kérésre lekvár. Ugyanis, lehet, hogy 15 féle sütemény volt (ebből igazából 5, csak másképp volt díszítve,cseles), de ez mind egytől egyik ehetetlen volt. Nem vagyok én sznob, ha unatkozom, vagy épp tanulok, tudok én áztatott fahéjas pászkát magamba tömni, és nincs jobb a túró rudinál a hazai piacon, de! Tényleg elgondolkodtam egy pillanatra, hogy miért? Miért nincs kétféle sütemény, de abban nem hulala van és lékötő, margarinkrémmel (ne nevezzük vajnak)...A mennyiség, minél több, kell, mindenből. Persze, hogy első nap mi is beleestünk ebbe a hibába, ki nem? De ott is hagytuk...:) És fintorgás helyett, megtaláltam a módját, hogy jól zárjam le a a vacsorát, és ezzel együtt elraktároztam, nem olyan rossz a helyzet itthon, sőt.:) Azért maradok a saját süteményeknél ha tehetem, és a gesztenye muffin ugye meg volt az utóbbi posztban, a maradékból, de itt az ami tulajdonképpen készülni akart, és végül el is készült:


Nem biztos, hogy a legjobb nevet adtam neki, de ebben sosem voltam túlzottan jó, ha a teljes nevét kellene leírni valahogy így hangozna: ibolyás tejcsokoládé mousse pörkölt ropogós kakaóbabbal, fanyar szeder raguval gesztenye piskótán. Ennyi karakter szerintem nincs is a címre. Viszont megkaptam, hogy máshogy is díszíthetnem a tortákat. Amire azonnal rá is vágtam, csak egy márványlapra van szükségem, Úgy érzem, ami késik nem múlik ;)

Amire érdemes figyelni:

  • a tésztánál egyedül ott lehet elrontani, ha a tojásokat nem dolgozzuk el rendesen a cukorral, hogy elég levegő kerüljön bele. Mivel liszt nélküli, a kevés sütőpor ugyan emeli egy leheletnyit, de könnyen abba a hibába fogunk esni, hogy nem fog jól átsülni, és bár szottyosra szeretnénk, de az összeragadt és a kellemes lágy állag között ég és föld a különbség:)
  • a szederragunál, bármilyen gyümölcsöt is használunk egy pici cukor, mindig kell a pektinnek, mert erre tud rátapadni az apró szemcse és nem lesz csomós egy gyümölcsragunk. A pektinnek három dolog kell, hogy működni tudjon: megfelelő savasság (tehát pl. banán esetén plusz sav kell), hő, és cukor
  • most biztosan néznek egy páran, honnan szerzünk otthonra ibolyát, kakaóbabtöretet. De egyre több hely van ahol ezek kaphatók, rendelhetők netről, vagy bioboltokban, és keleti fűszeresnél akadhatunk (rózsára, jázminra, narancsvirágra is)
  • a tej alapú mousse-ok nagyon kényesen a hőre, fontos betartani, hogy levegős és könnyű szerkezetű maradjon. Nem lesz ehetetlen ha meleg a tejes csokoládé alap és abba kerül bele a tejszín, de a meleg miatt a tejszín, egyszerűen "felolvad" benne, és fele annyi mennyiséget fogunk nyerni, vagyis mousse nem lesz, max krém.


IBOLYÁS GESZTENYE TORTA SZEDERREL (20×20 cm keret)

Gesztenyepiskóta:
105g tojás (2 nagyobb)
50g cukor
150g gesztenyemassza (cukrozatlan)
70g mandulaliszt
1/2 vaníliarúd
2,5g sütőpor

Egy mély tálba a tojásokat, a cukorral és a vaníliarúd kikapart belsejével fehéredésig habosítjuk. Majd óvatosan több részletben hozzáadjuk az összetört gesztenye masszát alacsony fokozaton. Belekeverjük a sütőporral elkevert mandulalisztet és egy torta keretbe/karikába (én szögleteset használtam, és az oldalát vékonyan kivajaztam) töltjük. Alulra elég  a szilikonos sütőpapír, mivel annyira "nehéz" nem fog kifolyni a keretből. 180 fokon 15perc alatt megsütjük, szúrópróbával ellenőrizzük, majd hagyjuk kihűlni.

Közben elkészítjük a szederragut:
250g szederpüré
2g pektin
25g cukor
1 csavarintás limelé

A cukrot elkeverjük a a pektinnel. A szederpürét egy csavarintás limelével elkezdjük melegíteni és ha már kezd melegedni kézi habverővel hozzáadjuk a cukros pektint. Forraljuk 1 percig, majd levesszük a tűzről és a kihűlt gesztenye alapra öntjük, óvatosan. Betesszük a hűtőbe, és amíg elkészítjük a mousse-t tökéletesen "megdermed".

Ibolyás tejcsokoládé mousse kakaóbab törettel:
125g tej 3,5%
2,5g zselatin
170g tejcsokoládé 40%
250g hideg tejszín
1mk ibolyazselé
15g kakaóbab töret

A tejet forraljuk. A zselatint beáztatjuk jéghideg vízbe, majd kicsavarjuk és a tűzről levett tejhez adjuk. A csokoládét összetörjük és ráöntjük a meleg tejet. Hagyjuk egy kicsit állni, majd turmixoljuk össze az ibolyaesszenciával. Ha 30 fokos felvert hideg tejszínnel lazítsuk két részletben egy spatulával (ha már kellőképpen behúzott az alapunk és érezzük, hogy van tartása akkor jó, és keverhetjük hozzá a tejszínt ha nincs hőmérőnk otthon). Szórjuk bele a kakaóbabot is, nem fog lesüllyedni, ígérem:)
A torta alapra töltjük. és hűtőben hagyjuk dermeszteni, vagy ha van hely a mélyhűtőben 2 óra alatt tökéletesre hűl.

2 megjegyzés:

  1. Szia,
    a birsalmás torta után ezt is megcsináltam, eszméletlen finom lett, bár az ibolyát kihagytam belőle és a szeder helyett saját készítésű áfonyalekvárt használtam. 2 szelet maradt belőle, azt most kanalazom éppen. Köszi a receptet, a maradék gesztenyemasszából elkészítem a muffint.

    VálaszTörlés
  2. Szuper, szuper:) Áfonya-gesztenye nagyon jó el is hiszem, hogy elfogyott:) Próbáld ki meggyel is ha akad;)

    VálaszTörlés